Bécs C-dúrban: hát ezért imádják a debreceniek a komolyzenét!
Szerző: Magyar Evelin | magyar.evelin@dehir.hu Közzétéve: 2017.01.22. 09:04 | Frissítve: 2017.01.22. 19:59
Debrecen – Felemelő zenei élményt élhettünk át egy barátságos, szerethető színtéren. A Kodály Filharmónia Debrecen hangversenyén jártunk.
Spontán ötlettől vezérelve, egy hideg keddi napon döntöttünk úgy, hogy új élmények után kutatva ellátogatunk a Kölcsey Központba a Kodály Filharmónia hangversenyére. Döntésünket egyértelműen nem bántuk meg: minden alkalommal üdítő élmény látni azt, hogy teltház előtt zajlanak ezek a komolyzenei alkalmak, s a közönség szinte egy emberként ünnepli és élvezi a minőségi zenét.
Itt alkalom adódik egy kis elmélyülésre, olyasfajtára, ami nem élhető át egy fejhallgató vagy egy profi házimozi által, a felszínes muzsikától való eltávolodásra, és egy rövid időutazásra is. A Bécs C-dúrban címet viselő hangverseny nem csak időben, hanem térben is máshová repített minket: az osztrák főváros jó két évszázaddal ezelőtti életébe kanalazhattunk bele és élvezhettünk közel két órán át. Bécs pedig nem egyszerűen földrajzi és történelmi tekintetben jelentős, hanem a klasszikus zene egyik európai fővárosa is: számtalan zeneművet komponáltak itt, mások számára pedig a témát, az inspirációt szolgáltatta.
A Kölcsey Központ nagyterme határozottan kellemes helyszín egy ilyenfajta zenei élmény megéléséhez: a modern, letisztult stílus meleg színekkel párosítva barátságosan csalogatja maga felé a nézőket. Azokat is, akik egyébként „teljesen kezdőnek” számítanak ebben a műfajban. Hiszen sokan talán azért is idegenkednek a komolyzenei koncertektől, mert tartanak attól, hogy a helyszín túl „feszes”, az emberek talán túlöltözöttek hozzá képest, és úgy alapból: nem való oda. A Kölcseyben uralkodó atmoszféra viszont teljesen más: igazán kellemes meglepetés az, hogy a felnyírt hajú, farmernadrágos tinilánytól a hajlott hátú, öltönyös öregúrig mindenki ellátogat ide, a cél pedig egy: a kivételes zenéknek való hódolás. Számomra különösen kellemes meglepetésnek számított az, hogy rég nem látott egyetemi és középiskolai ismerősökkel futottam össze a teremben. A nosztalgikus hangulat mellett egyfajta rejtett öröm is hatalmába kerített: minden korosztály számára elérhető s szerethető a komolyzene, és határozottan van igény rá napjainkban is, Debrecenben kiváltképp.
A Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus tagjainak bevonulása után a hangversenyt vezénylő Szabó Sipos Máté is elfoglalta helyét: ekkor egy kellemes orgánumú férfihang tájékoztatott minket arról, mit is látunk és hallunk az est folyamán. Az átvezető szövegek hasznos támpontokat és érdekességeket szolgáltattak: megtudhattuk azt is, hogy Haydn és Mozart kölcsönösen elismerték és nagyra tartották egymás műveit. A Bécs C-dúrban című koncerten a bécsi klasszika legnagyobb mestereinek zeneműveiből kapott ízelítőt a közönség: Joseph Haydn: C-dúr Te Deum, Hob.XXIIIc:1, Mozart: Jupiter szimfónia, K.551, valamint Beethoven: C-dúr mise, op.86 hangzott el a Kölcseyben. Mint azt a konferanszié kifejtette, a művek közötti egyik legfontosabb hasonlóság az, hogy mindegyiket C-dúrban szólaltatják meg a zenészek.
A hasonló kidolgozottságú és kiegyensúlyozottságú művek jól kapcsolódtak egymáshoz: egy tematikára és hangulatvilágra fűzték fel őket, így a folyamatosság érzetét keltette a koncert egésze. Mind a három mű vallási jellegű volt, a Te deum, a Jupiter szimfónia és a mise egyaránt. Tekintve, hogy dúrban komponálták őket, a hallott művek dinamikusak, energikusak, tele molto allegróval, egytől-egyig megindítóak és mesteriek. Bár a Kölcsey Központ nagyterme hangulatát tekintve kiváló helyszínnek bizonyul, a helyiség akusztikája nem adja vissza teljesen azt a hangzást, amit színházi környezetben tapasztalhattunk volna, ezért az énekeseknek technikailag még inkább „oda kellett tenniük magukat”.
A hangversenyt vezénylő Szabó Sipos Máté finom karmozdulataiból sugárzott az alázat a több százéves, időtálló zeneművek iránt, és a tisztelet a zenésztársai felé. Töretlen szenvedéllyel és hévvel, a tőle megszokott profizmussal állt a filharmonikusok előtt, a leginkább lendületes részeknél pedig a szemüvegét is levette, hogy teljesen átadhassa magát a vezénylésnek. A zenészek egymás iránti szeretete és tisztelete is sugárzott a koncerten: amikor az elsőhegedűs nem tudott lapozni a kottáiban, a mellette ülő kollégája segítette ki.
A szünet után következő részben pedig feltette arra a bizonyos i-re a pontot a szólóénekesek érkezése: a basszus, a tenor, a mezzo szoprán és a szoprán szólamok csatlakozása tovább finomította és árnyalta a hangverseny palettáját. Nem csoda, hogy a hangverseny végén Antoni Norbert, Biri Gergely, Bódi Mariann és Rendes Ágnes szólistákat és a Kodály Filharmonikusokat vastapssal jutalmazta a közönség. A művészek között ugyanis tökéletes összhang és együttműködés volt érzékelhető: senki sem igyekezett a másik „túlharsogására”.
Az örökérvényű dallamok pedig annyira beleülnek és zizegnek tovább a néző fülében, hogy már másnap érzi azt, hogy a legnagyobb videómegosztón munka közben nem a kedvenc rockválogatását indítja el rutinszerűen, hanem az előző estihez hasonló zenével pezsdíti fel magát.
Aki szeretne részese lenni egy ilyen üdítő és felemelő élménynek, böngéssze át a Filharmonikusok idei hangversenynaptárát.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)