Az ordas, aki egyszer sem lakott jól
Szerző: Wiedemann Krisztina | info@dehir.hu Közzétéve: 2011.05.13. 16:25 | Frissítve: 2011.05.13. 16:25
Piroska a farkas elől fut, mi – vele együtt – rejtvényt fejtünk. A klasszikus Grimm-mese modernizált változata, A lány és a farkas az Alkonyat után támadt űrt tölti ki a filmrendező Catherine Hardwicke életében. Kritika
Hála Tim Burtonnek, a klasszikus tündérmeséken mostanában egyre kevesebb a por, mindig akad egy újabb vállalkozó, aki dollármilliókkal felvértezve, az archetipikus történeteket itt-ott jócskán átszabva, hajlandó új életet lehelni az egyetemes mesekincs legismertebb darabjaiba. Az amerikai Catherine Hardwicke – aki korábban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy Mel Gibson munkamódszerét alkalmazva megkísérelte a lehető leghitelesebben ábrázolni Krisztus születésének történetét, körülményeit A születés (2006) című filmben –, egy középkornak álcázott elképzelt világot teremt hősei, Valerie (Amanda Seyfried), Peter (Shiloh Fernandez) és Henry (Max Irons – Jeremy Irons fia) köré, miközben 2008-as Alkonyat-filmjének megoldásait ismételgeti. (A középkori miliő kialakításában legfontosabb inspirációja a németalföldi festőművész, Hieronymus Bosch volt.)
Valerie-t gyermekként pillantjuk meg először egy kisfiú, Peter oldalán. Az egykori barátok tinédzser korukra szerelmesek lesznek, ám Valerie szülei nem elégszenek meg egy favágóval. Nekik Henry kell, a gazdag fiú, az egyetlen, aki szerintük boldoggá teheti a lányt. A szerelmesek eldöntik, hogy megszöknek, ám nem jutnak messzire. Egy haláleset miatt újra a faluban találják magukat, melyet egy vérfarkas tart rettegésben jó ideje. Az áldozat Valerie nővére, aki, míg élt, titokban Henry-ért rajongott. A gyanú a határban garázdálkodó vérfarkasra terelődik, ám Solomon (Gary Oldman), a vérfarkas vadász inkább a városlakók között keresi a tettest. A helybeliek egymás ellen fordulnak és a szorongással vegyes félelem lesz rajtuk úrrá.
Ha tipikus amerikai souvenirre vágyunk, hógömböt kérjünk ajándékba, a valóság erőteljesen idealizált, üveggömbbe zárt darabkáját, melyet a hulló hópihék varázsolnak meseszerűvé. Nincs okunk elkeseredni akkor sem, ha mostanában egyetlen ismerősünk sem jár a tengerentúlon, a hógömb-fílinget ugyanis tálcán kínálja Hardwicke A lány és a farkas című filmben. Kérdés, hogy van-e ennek létjogosultsága egy soft horrorban? A szebb napokat látott filmrendező aprólékosan, nagy műgonddal megkomponált képei még egy mese szövetébe illesztve is gyomorforgatóan modorosak a kandallóban lobogó tűzzel, a friss szénával, a harmattól csillogó falevelekkel vagy az áldozatul felkínált rózsaszínű kismalaccal, s mint ilyenek nem alkalmasak arra, hogy nosztalgiát ébresszenek a tündérmesékkel kipárnázott gyerekkor iránt. Pedig a cél éppen ez lenne. Hardwicke ellenpontozással akar zsigeri félelmet kelteni, de nem tudja keresztülvinni, amit akar: a vérfarkas megjelenése, mely arra lenne hívatott, hogy egy csapásra lerombolja bennünk a gyermekkor idillikus illúzióját, súlytalan epizóddá válik a filmben. Solomon, a vérfarkas vadász „belépője” sokkal jobban sikerül; a messziről jött ember vérfagyasztó történetének bizonyítéka, egy levágott kéz, díszdobozban kerül közszemlére. Ezen a ponton még semmi sem lenne elveszve, ha Hardwicke a lélektani dráma felé tolná el a sztorit. Belekapaszkodna abba a rendkívüli helyzetbe, amit az elharapódzó paranoia alakít ki egy kis közösségben, átformálva a kialakult kapcsolatrendszereket. Ehelyett arra koncentrál, hogy az „Itt a farkas. Hol a farkas?” című rejtvényt a lehető legjobban megbonyolítsa. Ha könnyebb kézzel tartotta volna a rendezői pálcát, talán eltekintett volna attól a parodisztikus jelenettől is, amelyben Valerie hüledezve cseveg a farkasba oltott nagymamával.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)