Az alkohol tényleg javíthatja a memóriát?
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2019.06.10. 13:00 | Frissítve: 2020.09.28. 13:49
Debrecen – Agyunk működéséről írt fogyasztható, szórakoztató könyvet az ismert neurobiológus és blogger.
Mi a közös a pirítósban, a pizzában, a tacóban, vagy éppen a mogyorkórémben? Mindezeken felfedezték már Jézus (vagy Elvis Presley) képmását. Tényleg megjelentek e hírességek ezeken a felületeken? Hiszen látták őket – nem is egy ember, hanem sok. Vagy csak az agyuk játszott velük, s csalta meg őket? De ennyi emberét? Hogy működik ez a jelenség, és mi a felelős érte?
A választ ezekre (és a többi felvetett) kérdésekre Dean Burnett adja meg Az idióta agy – miben töri a fejét a szürkeállományunk? című kötetében.
Ez a sokoldalú tudós, aki alapvetően neurobiológus, a tudományt nem csak műveli, de tanítja is, írásaival rendszeresen lehet tudományos folyóiratok hasábjain találkozni, ám ezen túl bloggerkedik is, tehát nem csak a szűkebb értelmiségi elitnek szánja szövegeit. Mindemellett különlegesen színes egyéniség is, aki mély (magas és magvas) témákról is képes a laikusok számára is befogadható módon írni.
Új kötetében a szürkeállományunkat boncolgatja: “az agynál nincs csodálatra méltóbb jelenség, működése elképesztően érdekes. De a bizarr téveszme, miszerint agyunk ‘különleges’, tévedhetetlen, kivételes, és olyan keveset tudunk a képességeiről, hogy jószerivel csak a felszínt kapargatjuk, egyszerűen butaság” – írja.
Burnett köznapi kérdések irányából közelítve keresi a magyarázatokat arra, amire mi is kíváncsiak lehetünk.
Hogyan működik az emlékezet? Miért reagálunk bizonyos helyzetekben furcsán: például hogy-hogy képtelenek vagyunk megjegyezni mondjuk egy nevet, miközben a hozzá tartozó arc képe azonnal beugrik.
Miért oldódunk könnyebben egy társadalmi helyzetben, ha alkoholt fogyasztunk? Hogyan hat ránk a szesz? Tényleg jótékony segítője a kommunikációs kapcsolatoknak? És másnap mindenre fogunk emlékezni, ami akkor történt, amikor esetleg túl sokat ittunk?
Vagy egy másik (egyszerre szórakoztató és komoly!) példa a kötetből: ha új frizurával érkezünk egy társaságba, amit mindenki megdicsér, de egyetlen ember leszólja, miért ez marad meg bennünk? Miért a rosszra koncentrál az agy, a figyelem miért oda fókuszálódik a többi helyett? A rossz dolgok fontosabbak, mint a jók?
S ha már a külső környezetet vesszük elő, ott a társadalmi nyomás jelensége, “amikor nem azért teszünk vagy mondunk valamit, mert úgy is gondoljuk, hanem azért, mert a csoportunk ezt várja tőlünk. Például kijelentjük, hogy kedvelünk egy együttest, amit valójában ki nem állhatunk, mivel a ‘menő’ srácok rajonganak érte.”
Burnett vicces néha, de alapvetően nagyon komoly ismeretanyagot kínál számunkra – szinte tálcán. Mindenről ír, ami az aggyal kapcsolatos: a memóriáról, a félelemről, az intelligenciáról, agy megfigyelő rendszerének esetlegességéről, a személyiségről (ami nyilván szintén a szervünk működésével függ össze), de a mentális betegségeket is górcső alá veszi. A Molnár Csaba fordította kötet szórakoztató olvasmány lehet a még tanulmányokat folytató tizen- és huszonéves korosztályok számára, de az idősebbeknek is, akik talán még több tévhitet őriznek magukban valamiről, ami egészen egzakt módszerekkel is vizsgálható.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)