A szerelemről írt regényt az egykori kötéltáncos
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2015.06.04. 11:17 | Frissítve: 2015.06.04. 11:17
Debrecen – Férfiak, nők, szerelem, házasság, félrelépés. Ahogy a kirakós játék darabjait illesztgetjük egymáshoz, a Dominóban is lépésről lépésre bontakoznak ki az események. Kritika.
Amikor kortárs külföldi szerzőket olvasunk, gyakran rácsodálkozunk, milyen másképpen gondolkodnak, s ennélfogva milyen másképpen írnak is a csehek, a lengyelek, a svédek, a franciák – vagy éppen a dánok. S hogy mennyire különbözik olykor náluk az, amit irodalomnak, szépirodalomnak, kortárs irodalomnak hívnak, mint amit mi annak definiálunk.
Iselin C. Hermann, a Dominó szerzője dán, és ráadásul nem akármilyen messziről futott bele az irodalom világába. Az 1959-es születésű hölgy eredetileg akrobatának tanult Franciaországban, és ha hihetünk neki (márpedig miért ne hinnénk?), mind a mai napig tud kötélen táncolni. Később egy koppenhágai színház társulatához csatlakozott (rendező és színész is volt), majd bölcsészettudományi tanulmányokat folytatott. Innen egy ugrásnyira került a könyvek világához: szerkesztőként dolgozott egy könyvkiadónál, majd megírta Expressz ajánlott! című levélregényét, ami rögtön a világhírig röpítette. (S azóta is írja újabb és újabb könyveit...)
Legfrissebb regénye nem véletlenül kapta a Dominó címet. Ahogy a kirakós játék darabjait illesztgetjük egymáshoz, míg végül eljutunk a végkifejlethez, itt is lépésről lépésre bontakoznak ki az események.
A Dominó cselekményei több szálon futnak, ám bármelyik kerül éppen előtérbe, az az érzésünk támad, hogy teljesen felfordul e szerelmes-regény hőseinek az élete.
Párizs szívében él Zephyr szépséges, viszont kissé hideg, zárkózott feleségével, Manonnal. Zephyr kórházban dolgozik, és nem túl boldog. Illetve nem is boldogtalan, de erősen foglalkoztatja a helyzete, az, hogy eléggé furcsa életet él az asszonnyal, akibe annak idején éppen annak a különlegessége miatt zúgott bele, s akivel egyre kevésbé jönnek ki jól.
A szemben lévő házban lakik Rose. Melegszívű, érzelmes, de nem túl okos nő. Felszolgáló volt, összejött egy vendéggel, akibe egyébként rendesen bele is szerelmesedett. Első együttlétük során Rose teherbe esett. Úgy döntött, megtartja a babát. Amúgy házas, bevallása szerint feleségétől eltávolodott szeretője, Toqué támogatja a nőt és a babát. Néha eljön, de csak nagyjából tud részt venni közös életükben. (S ez bizony Rose-nak kevés, többre vágyik.)
A harmadik szál főhőse Eric, a betegápoló. Különös, valóban jólelkű srác, az a típus, aki akkor boldog igazán, ha mindenkin segíthet. Emberséges, kedves, és azért van benne némi furcsaság is. Egy nap úgy dönt, ott fogja hagyni a kórházat, és egy elegáns, stílusos idős hölgy mellé szegődik.
S persze, ne feledkezzünk el a különlegesen szép, vonzó, érzéki fotóművésznőről sem. Sabatine boldog életet élhetne, hiszen szereti a férjét, férje is imádja őt – ám mindez nem elég ahhoz, hogy visszatartsa a nőt attól, hogy belebolonduljon egy titokzatos férfibe,
A történet elemei elképesztő módon jönnek össze. Csak kapkodjuk a fejünket, amikor kezdjük megérteni az összefüggéseket ebben a nagy dominójátékban, mely olyan, mint az életünk: tele meglepetésekkel és minden látszólagos kiszámíthatósága mellett is bővelkedik váratlan fordulatokban.
A regény stílusa könnyed, sodró, élvezetes, viszi a szemet. Olyan könyv, aminek olvasása közben azt érezzük: tétje van az egésznek. Kíváncsivá teszi az olvasót, hova is futnak ki ezek a történetek, hogyan alakul a szereplők sorsa, mi lesz a vége, s lesz-e bármiféle tanulsága. Eláruljuk: lesz. De hát úgysem tudják majd letenni – s ez nagy erénye egy jó könyvnek.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)