A felnőtté válás elviselhető nehézsége
Szerző: Magyar Evelin | magyar.evelin@dehir.hu Közzétéve: 2018.12.31. 10:45 | Frissítve: 2021.11.17. 09:25
Debrecen - Rossz versek, sekélyes szerelmek, fergeteges képi megoldások és bájos ügyetlenség. Reisz Gábor új filmje nagyot üt. Kritika.
A nosztalgia mindig egyenlő a jó emlékekkel? A gyerekkor mindig egyenlő a felhőtlen boldogsággal? A teszetoszaság rendre cukinak hat? Tuti nem, és Reisz Gábor tökéletesen rá is tapintott erre (és még sok más jellegzetességre) új filmjében. A Rossz versek akárcsak a rendező korábbi sikerfilmje, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan, egy egész korosztályi réteg életérzését adja át szellemesen, érzékenyen és nagy adag iróniával. De már attól jóval fókuszáltabban, árnyalat gazdagabban és viccesebben. Viszont így is van egy olyan érzésünk, mintha a debütáló sikert négy évvel később egy felturbózottabb kiadásban láthatnánk: a szülőket például ugyanaz a Takács Katalin és Kovács Zsolt páros játssza.
A 20-as éveik végén, 30-as évei végén járó felnőttek világa ez: azoké, akik raklapokból összeállított ágykeretre teszik a matracukat, akiknek nehezen megy az elköteleződés és a minőségi verbális kommunikáció, és akik képtelenek leválni a szüleikről akár annak ellenére is, hogy már nem laknak együtt.
Olyan nagyra nőtt gyerekek, akik szívesen menekülnek vissza az idővel megszépült emlékeikbe, képtelenek fenntartani egy normális párkapcsolatot, s bár nagyon tudják, hogy mit nem akarnak, fogalmuk sincs arról, hogy mit akarnak.
Ebben a „tünetegyüttesben szenved” Tamás (Reisz Gábor) is, aki 33 éves férfiként nem tudja, mi a szerelem, miután a csaja (Nagy Katica) egy könnyes párizsi beszélgetés után dobja. A férfi ezután olyannyira elvész a fantázia és a visszaemlékezések sűrűjében, hogy barátai és családtagjai is alig bírják kihúzni ebből a szinte katatón állapotból. Egy buszút során rájön, hogy mégis szereti az exét, ám valószínű ekkor már túl késő észhez térni.
Régen minden jobb volt. Legalábbis azt hiszem, boldog voltam. Kezdi belső monológját főhősünk, akinél az idő mindent megszépít közhelye hatványozottan igaz. A film a 80-as, 90-es évek kisfiújának, tinijének lassú, csetlő-botló felnövéstörténete, amelyből kimarad az igazi éretté válás. Az önirónia és az önvád izgalmas és fájóan igaz egyvelege ez: a hasonló cipőben járó fiatal felnőtt számára az első harmad mérhetetlenül nyomasztóvá válik, annyira képes magára ismerni. Hősünk mert próbálkozni, de olyan emberek kaszálták el, akik nem is emlékeztek rá vissza később: Tamás ezeket a terheket cipeli tizenévvel később is, és abszurd helyzetek sorozata kell hozzá, hogy elengedje őket.
Ezután a szép szimbólumhasználat, a zseniális képi megoldások, a megkérdőjelezések sora és a humor veszi át a főszerepet.
A mozi szerethetően ekletikus, a stílusok és a képi megoldások különleges keveréke, amely szinte korábban nem látott szinteket igyekszik megmászni. Többek között megjelenik a filmnoirok fekete-fehér világa a bűnügyekkel, a reklámfilmek túlajnározó álvidámsága, s a házi videók kissé szemcsés, remegős, feltétlenül intim világa is. Bár a legkülönbözőbb korszakok és a legmeghökkentőbb témaváltások árnyalják, nem válik giccsessé, s nem érzékeli a néző azt, hogy görcsösen meg akarja mutatni azt Reisz, hogy mennyire képben van a filmművészettel. Szimplán így érzi azt, hogy a legkifejezőbben tudja tolmácsolni gondolatait.
A kedvencem a kultikus Szomszédok megidézése: a szülők (Kovács Zsolt és Takács Katalin) fergeteges fenyőfa-jelenettel idézik meg az örökbecsű erkélyről kizuhanós sorozatepizódot.
Ez a telenovella alapjáraton is egy közös emlék idősebbek és fiatal felnőttek számára egyaránt, itt szinte a mozi már egy emberként nevetett, s feloldódott a kezdeti „feszengés” után.
A levendula szimbólum végigkíséri Tamás szerelemkeresését, és vele együtt a létezése jelentőségének kutatását, s szinte bizarr hatalmasságokba, megmosolyogtató kalandtúrává válik. Az illatos, törékeny növény barátnőjével töltött legkellemesebb perceire emlékezteti vissza, így végképp nem képes szabadulni tőle.
Kevésbé tutyimutyi Tamás azután, hogy rájön, sem a zenében, sem a sportban, sem a költészetben, sem pedig a rajzolásban nem volt kiemelkedően tehetséges?
Hogy középszerű tiniből hervadó félben lévő fickó lett belőle? Talán egy kicsit a sarkára áll, de – akárcsak a VAN-ban – így sem történik érdemi változás az erőfeszítések ellenére sem. A lemondásra való erős hajlama egyértelműen gyerekkorából származik, amikor úgy érezte, senki nem érti meg, vagy értékeli ügyetlen törekvéseit.
Reisz Gábor új filmje ismét felhívja a figyelmet arra, hogy érdemes esélyt adni a magyar filmeknek: az idei remekek után – Genezis, Nyitva, BÚÉK, hogy a teljesség igénye nélkül párat említsünk – még bizakodóbban tekintünk a 2019-es moziévre.
A filmet szerzőnk az Apolló moziban látta. Apolló mozi, Miklós u. 1. Tel.: +36 (52) 417-847, e-mail: info@fonixinfo.hu. A pénztár nyitva hétfőtől vasárnapig: 12.45–20.45 óra. Jegyek: 2D normál – 990 Ft, 2D gyermek/diák – 890 Ft, 2D csoportos (20 fő felett) – 790 Ft, 3D normál: 1220 Ft, 3D gyermek/diák – 1120 Ft, 3D csoportos (20 fő felett) – 1020 Ft.
Kapcsolódó cikkek:Cím | dátum |
---|---|
Ez a szilveszter sokkal durvábbat hoz, mint egy karcos másnaposság | 2018.12.27 |
A Grincs a karácsony mellett a szíveket is újra ellopja | 2018.12.09 |
Elvész a gyönyörű látványvilágban Aquaman | 2018.12.16 |
HOZZÁSZÓLÁSOK (1)
Gémesi Gábor
Tènyleg jó, vicces ès tanulságos magyar film. A harmincasokról, a mi generációnkról a mai fiataloknak. Is. Meg persze a szüleiknek. Az Apollóban mèg vetìtik. Jó ès szerethető hely, mint egèsz Debrecen.