A debreceni diákok tudják, hogyan kell jó szakdolgozatot írni?
Szerző: Szegedi Veronika | info@dehir.hu Közzétéve: 2014.11.17. 09:35 | Frissítve: 2014.11.17. 09:39
Debrecen – Az sem mindegy, miről írunk, és az sem, hogyan. Nélkülözhetetlen tanácsok, tippek, trükkök – és nem csak szakdolgozatíróknak!
Életünk során időnként számot kell adni tudásunkról, véleményünkről – nem ritkán esszé formájában, gyakran eltérő mélységben és terjedelemben. Az egyes dolgozatok (TDK, Phd, diplomamunka) megírása és szerkesztése során olykor akadályokba is ütközhetünk – a nehézségek elkerüléséhez (vagy a leküzdésük könnyítéséhez) szeretnénk egy könyvet ajánlani azok számára, akik valamilyen komolyabb témában készítenek tézist. A könyvet Majoros Pál, a BGF több karának oktatója írta, és a számos átdolgozás és kiegészítés után Tanácsok, tippek, trükkök nem csak szakdolgozatíróknak: avagy a kutatásmódszertan alapjai címet viseli. Az első kiadás 1997-ben jelent meg, majd a diákok, kollégák visszajelzései, s nem utolsó sorban a technikai fejlődés miatt újabb és újabb fejezetek kerültek a könyvbe, míg nem megszületett a (jelenleg) utolsó verzió, melyet a budapesti Perfekt Kiadó 2011-ben adott ki.
A könyv szerkezete jól strukturált, az egyes témák pontosan abban a sorrendben követik egymást, ahogyan a kutatómunkában haladni leginkább érdemes. A könyv fő fejezetei a témaválasztástól a kutatómunka szervezésén át, a kutatási és elemzési módszerek, technikák alkalmazásán keresztül jutnak el a dolgozat konkrét elkészítéséig, a megfogalmazásig.
Már a bevezetőben is találhatunk jó néhány olyan tanácsot, mely igencsak megkönnyítheti munkánkat a dolgozatírás során, így az olvasó érdeklődését azonnal megragadja, és ösztönözi a továbbolvasásra. Mint egy mesterképzéses egyetemi hallgató jómagam is nagyon hasznosnak találom a könyvet, és úgy gondolok rá, hogy bárcsak rátaláltam volna néhány évvel ezelőtt, amikor az alapképzésem során kezdtem el diplomamunkámon dolgozni.
A rövidített tartalomjegyzékből látható, hogy Majoros Pál végtelenül egyszerű tematikát követ, és első ránézésre akár primitívnek tűnhet a könyv, hiszen ki ne tudná például, hogy milyen témáról szeretne szakdolgozatot írni. Ugyanakkor nem véletlen, hogy a könyv közel 10 százaléka szól arról, hogy hogyan válasszunk témát, vagyis egy olyan dologról, amiről azt gondolnánk, hogy az utcán hever, és olyan nagyon könnyű megtalálni. Azonban az élete első (vagy második) diplomamunkáját készítő hallgató számára ritkán felfogható, hogyan is kellene valamiről 40-70 oldalon keresztül, az érdeklődést fenntartva írni. A szerző arra is felhívja a figyelmet, hogy egy sikeresen, jó minőségben megírt diplomamunka akár állást is jelenthet. (Ezt saját tapasztalatom is alátámasztja: pályakezdőként ritkán tud az ember releváns szakmai tapasztalatot felmutatni, így minden, munkájának igényességét alátámasztó dokumentum jól jöhet egy állásinterjún. Annak idején pályakezdőként egy állásinterjúra én is magammal vittem a szakdolgozatomat, és az állás elnyerése után a munkáltatóval elbeszélgetve megtudtam, hogy a szakdolgozatom egyrészt arról biztosította őket, hogy munkámra igényes vagyok, másrészt azzal, hogy magammal vittem a diplomamunkát, azt mutattam meg számukra, hogy legjobb tudásom szerint igyekszem mindenre gondolni és felkészülni a lehetséges kérdésekre).
A fenti példa is igazolja, hogy a szerző nem véletlenül szentel egészen sok helyet a könyvben, hogy a szakdolgozat ne csak egy szükséges rossz legyen, hanem érezzük benne a lehetőséget, hogy ez akár a karrierünk kezdetét is jelentheti.
A kutatómunka szervezése már több elkülönülő témát fog össze, ahol szó esik a kutatási tervről és koncepcióról, mely utóbbi kis átdolgozással a végső dolgozat bevezetését is jelentheti. További témák a fejezetben a konzulens vagy témavezető választásának nehézségei, illetve a választáskor mérlegelendő szempontok, az egyes konzulens-típusok bemutatása. Az egyes dolgozatok elkészítésében a témaválasztás után ismét egy olyan sarkalatos ponthoz jutunk, mely magától értetődőnek hat, de korántsem egyszerű választás ebben az esetben sem. Témától, témában való jártasságunktól, személyiségünktől és sok egyéb mástól (is) függ, hogy milyen konzulensre van igényünk: egy olyan témavezetőre van szükségünk, aki minden konzultáció alkalmával kritikával illeti az addigi munkákat elejétől a végéig, és mindenre oda figyel, esetleg csak arra van szükségünk, hogy az esetleges téves következtetéseket javítsa ki, vagy netán olyanra, akitől semmilyen segítséget nem kapunk, csak egy értékelést a folyamat végén. Utóbbi praktikusnak tűnhet, hiszen ő nem fog követelni év közben, hagyja, hogy saját magunk feje után menjünk, viszont kellő önkritikával kell ilyenkor magunkba szállnunk, hogy vajon vagyunk-e annyira tapasztaltak dolgozatírásból, és vagyunk-e annyira jártasak a témában, hogy tudjuk, nem lesz szükségünk korrekciókra, „atyai” jó tanácsokra.
A tényleges kutatómunka ezután kezdődhet meg igazán. A forrásgyűjtés és jegyzetelés az elmúlt évtizedekben egészen megváltozott a technikai fejlődésnek köszönhetően. Fontos megjegyezni, hogy a szerző felismeri ezt, így a forráskereséshez nem (csak) a könyvtárak címét sorolja fel, hanem az internetes kereséshez is ad tippeket (mert bár a Google sok mindent tud, egy-egy tudományos cikket, vagy korábban témában írt szakdolgozatot nehezen – vagy akár egyáltalán nem – tud megjeleníteni).
A könyv eddig a pontig mindenki számára hasznos lehet, és bizonyosan talál benne olyan hasznos információkat, amiket későbbi munkájában fel tud használni. A kutatási és elemzési technikák fejezet már olyan témákat mutat be, melyek a választott témától függenek. Minden dolgozat kötelező része ugyan egy önálló kutatás, de hogy hogyan jutunk el az adatokig, (interjúval, kérdőívvel, vagy esetleg korábbi kutatások eredményeit felhasználva próbálunk új értelmezést adni az adatoknak), egyénileg (vagy konzulenssel tárgyalva) kell döntenünk a vizsgálat technikáját illetően. Természetesen itt sem (csak) arról ír a szerző, hogy az egyes kutatási technikák mit is jelentenek, hanem az egyes technikák milyen veszélyeket jelentenek, mikre kell különösen odafigyelnünk, a különböző eljárásokban hogyan értékeljük az adatokat stb.. Felsorolni is nehéz, hogy hány kutatási típus van, az egyes típusokban mik az egyedi sajátosságok melyre figyelnünk kell, A kutatásmódszertan alapjai viszont remekül rendszerezi, és érthetően be is mutatja az egyes eljárásokat, technikákat.
A kutatási módszerek bemutatása után ismét egy mindenki számára fontos információkkal teli fejezethez jutunk, ahol sok egyéb mellett ahhoz kaphatunk segítséget, hogy milyen legyen a megfogalmazás, a stílus, és hogyan tartsuk meg ezeket meg a dolgozat egészében, vagy éppen hogy használjuk a szövegszerkesztőnket, hogy a beillesztett képek, táblázatok számozása egységes maradjon, vagy éppen hogyan tudunk egyszerűen tartalomjegyzéket készíteni. A könyv végéhez közeledve rengeteg olyan tanácsot kapunk, melyet néhol csak felsorolás szerűen említ meg a szerző, de mégsem kevésbé fontosak azoknál a praktikáknál, melyekről akár egész fejezetek szólnak.
Végezetül a mellékleteket se hagyjuk érintetlenül, mivel egy egészen más aspektusból kapunk rálátást arra, hogy koncepcionálisan mikre kell figyelnünk. Itt több szakdolgozati értékelési szempontot és bírálatot mutat be a szerző, melyre a dolgozat készítése során szintén érdemes figyelmet fordítanunk. Értelemszerűen itt új információ már nem szerepel, de egybefüggően láthatjuk, hogy mik azok a kulcspontok, amiket dolgozatunk bírálatakor figyelembe vesznek az értékelők.
A Tanácsok, tippek, trükkök nem csak szakdolgozatíróknak: avagy a kutatásmódszertan alapjai című könyv megszámlálhatatlan mennyiségű tanáccsal látja el mind azon hallgatókat, kutatómunkát végzőket, akiknek fontos, hogy jó minőségű, igényes munkát adjanak ki kezük közül, így bátran merem ajánlani mindenkinek, aki a fenti témák bármelyikében elfogad tippeket, tanácsokat, ötleteket.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)