43 éve létezik a kreatív és különleges sziget a cívisváros közepén
Szerző: Zsupos Ágnes | info@dehir.hu Közzétéve: 2014.02.09. 10:09 | Frissítve: 2014.02.10. 12:27
Debrecen – Az önismeret és a kreativitás talán még a színjátszásnál is fontosabb az Alföld Színpadnál, ahol már a következő 40 évet tervezik.
Kevés az olyan amatőr színtársulat az országban, ami több tíz éven keresztül fenn tud maradni. Létezik viszont Debrecenben egy fiatalokból álló csoport, valahol a világ végén, a Faraktár utcán... Az Alföld Színpad ez – mely már negyven éves is elmúlt, és köszöni szépen, még legalább ennyi ideig szeretne működni. Állításuk szerint ők nem „színjátszó csoport”. Közösség. Így, nagybetűvel. Oda járnak a debreceni fiatalok létezni, élni és „fellélegezni” a hétköznapok sodrása után. Sóvágó Csaba, a színpad jelenlegi vezetőjével beszélgettünk, aki próbálta megfejteni a talányt, mi lehet a titka ennek a negyven éve sikeresen működő társulatnak.
Elsőként azt jegyzi meg, hogy a színpad az ő vezetése óta nem igazán jutott jelentősebb anyagi támogatáshoz. Tehát tulajdonképpen majdnem a semmiből létezik. Thuróczy György – vagy ahogy a színjátszók egymás között emlegetik: Gyurka bácsi – 1971-ben azzal a céllal hozta létre az Alföld Színpadot, hogy legyen a városban egy egyedülálló közösség. Egy olyan sziget – sőt: Sziget! – ahol az alkotás folyamata számít inkább, és nem feltétlenül a végeredmény. Ahol a színjátszásnál valamivel fontosabb az önismeret és a spontán kreativitás.
Sóvágó Csaba – akinek Porcsin László adta át a stafétát jó néhány évvel ezelőtt – megbűvölve mesél a varázslatos Gyurka bácsiról, aki olyan csodákra volt képes, mint például bárhol, bármikor és bármiről történetet mesélni: „csak úgy leült melléd, és végtelen izgalmas történetet szőtt a szemben lévő radiátorról”.
Egy ilyen társulat alapításához valóban elengedhetetlen volt a végtelen fantázia. Thuróczy György az ötvenes éveiben indította a színpadot, amikor már túl volt egy házasságon, az orosz hadifogságon, ahol már Hamletet játszottak a foglyokkal. Szóval volt már mögötte egy élet, és ezzel a tudással, bölcsességgel – ahogy Sóvágó Csaba hangsúlyozta: „humán-értékekkel” – indította az Alföld színpadot. Olyan hagyományokat és tradíciókat teremtett, melyek 43 évvel később is működnek. A jelenlegi vezető elmondása szerint ez a legnagyobb titok. Meg persze a „kinevelés”, amit egyébként nem szívesen gyakorolnak a társulatok. Pedig egyértelműen szükség van az utánpótlásra, amit idejében biztosítani kell a színpad számára. Garancia a hosszú működésre pedig – állítólag! – nincs. A színpad vezetője gyorsan hozzáfűzi: hazugság lenne azt állítani, hogy a csoport mindig száz fokos lángon lobog. Kísérletet tesznek arra, hogy a folyamatos alkotás a közösségen belül kitermeljen valamit, ami által a játszók teljesebb emberré válhatnak.
Ennyi év alatt pedig értelemszerűen jönnek-mennek az emberek. Az Alföldben már több mint négyszázan játszottak, de ezt a elképesztően hosszú listát maga Sóvágó Csaba sem tudná felsorolni, pedig a színpad életének ő már több mint húsz éve része. Elmondása szerint sokan lettek végül színészek, de hozzájuk nem csak színjátszást tanulni érkeznek a jelentkezők, mert náluk nem kizárólag szakmai munka folyik a színpadnál, hanem az emberrel is foglalkoznak. A rendező elmondása szerint az úgynevezett tréning játékos formában, egy névnapi köszöntés, vagy karácsonyi előadás által természetesen jelen van, ahol a játszók önállóan írják meg és szerkesztik a rövid műsorokat, ezeket pedig egymásnak adják elő. Tehát az is egy külön cél, hogy a játszók maguk ismerjék fel és tapasztalják a színpadi létezés buktatóit, nehézségeit – ahelyett, hogy utasításokat kapnának.
Felmerül a kérdés, hogyan lehet egy csapat fiatalt úgy instruálni, hogy önálló gondolatok millióit gyártsák, miközben a mai digitális világ már mindent kigondol helyettük? Sóvágó Csaba egyetértően bólogat a kérdésre, hiszen tudja jól, hogy ez egy aktuális probléma. A színpad összes tagja is kivétel nélkül szembe kell, hogy nézzen ezzel a nehézséggel. A próbákon előkerülnek a telefonok, a játszókat egy másodperc alatt beszippantja az online világ, ami messzire repíti azokat a gondolatokat, amik nagy nehezen megszületnek egy-egy mély beszélgetés alatt. A rendező tapasztalatai azt mutatják, hogy ezek a gyerekek ritkán, de leginkább egyáltalán nem tanulják már a metakommunikációt. Ez pedig egy folyamatos kihívást jelent. Sikernek könyvelte el viszont, hogy nem csak Debrecenből érkeznek játszók. A régióban van aki órákat utazik azért, hogy itt legyen a próbán. Ezzel pedig önként kiszakadnak egy olyan közegből, amit otthon az internet világa a közösségi léttől szipolyoz el. Mi lehet nagyobb siker, mint az, ha a fiatalok önszántukból és nem erőszak miatt választanak egy közösségi és építő jellegű tevékenységet?
Jelenleg 14 évestől egészen 26 éves korig vannak játszók a színpadnál. A laikus azt gondolhatná, hogy a korkülönbségeket egy közös munkában nehezen lehet egyeztetni. De a rendező erre a kérdésre csak könnyedén vállat von. Állítása szerint a korkülönbség náluk nem szokott problémát jelenteni. A tudás-, élettapasztalat- vagy műveltségbeli különbségeket áthidalja a kreativitás. Az ugyanis kortalan.
Az évek során volt, amikor népesebb, és volt mikor kevésbé népesebb táborral büszkélkedhetett az Alföld. Ez mindig korszaktól és az igényektől függött. Most sem tessékelnek ki egyetlen jelentkezőt sem az ajtón, ha szeretné kipróbálni magát a „Szigeten”. A hétvégi próbák alkalmával bárki meglátogathatja őket. A legfontosabb kérdés a felvételi során, hogy ki ő valójában. Minél kevesebb álarccal, és minél több őszinteséggel, nyíltsággal érkezik annál jobb. A másik felvételi szempont, hogyan tud a csoportban létezni. Nem ritka a színésznek készülő jelentkezők között, hogy meglehetősen nagy egóval érkeznek. De itt előfeltétel, hogy mindenki tudjon csapatban, másokkal együtt gondolkodni.
A színpad élete nagyon sokrétű. Különböző módokon próbálhatják ki magukat az emberek. Ettől válik igazi kuriózummá Debrecenben ez a kis közösség. Az Alföldnek saját évente megjelenő újsága van, ez az „Óóó Párdon!”, amibe a tollforgatással is próbálkozók küldhetnek alkotásokat. Aki a rendezés iránt érdeklődik, az pedig műhelymunkákban is dolgozhat társaival együtt. De nem ritka a külföldi csereprogram sem, amely során a pályázat megírásától kezdve a társ-színjátszócsoportokkal való kapcsolattartásig mindenben részt vehetnek az utazás során a fiatalok.
Ha a színpad életét a számok nyelvére fordítjuk, akkor elmondható, hogy évente átlagban 3 darabot visznek színre, és ebből nagyjából 20-30 előadást tartanak. Az eddigi bemutatók sokszínű és sokirányú profilra utalnak. A folklorisztikus műsoroktól az abszurd drámákig, az ókori klasszikusoktól a mai művekig lehetne csoportosítani a produkciókat. A színpad több fesztivál első helyezettje, országos arany- és ezüst minősítések és országos kitüntetések birtokosa. Több darab országos tévé- valamint rádióközvetítésben is látható és hallható volt.
Sóvágó Csaba a színpadot még negyven év múlva is pontosan ugyanígy szeretné látni: sok játékkal, kreativitással, alkotással. Nagy szerelmekkel és civakodással. „Az Alföld mindig egy Sziget marad itt, Debrecenben, ahová az alkotni vágyók bármikor kihajózhatnak” – mondja.
(S akinek kedve támadt bekukkantani, hogyan is zajlik egy-egy találkozó náluk, itt érdeklődhet.)
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)