Történetek nőkről és férfiakról, nőknek és férfiaknak
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2017.12.01. 09:01 | Frissítve: 2017.12.01. 09:01
Debrecen – Kardos Margit disszidál: csak az számít, mit és hogyan ír a szerző. Kritika.
Be kell vallanom, nem ismertem Szentesi Éva írói munkásságát eddig. Nem voltam olvasója a Rúzs és tükör című blogjának, és életének a nyilvánosság elé tárt eseményeit (heroikus küzdelmét a betegséggel) sem követtem. Nem tudom, milyen ember a hétköznapokban, de valójában mindez nem is érdekel. Amikor ugyanis olvasó vagyok, csak lekapok egy kötetet a polcról, és nem az életrajz, a szerző fotója vagy a könyv borítója alapján fogok ítélni. (Jó, ez utóbbi azért számít, mert ha nagyon mellélövés a fedél – túl unalmas vagy túl csicsás –, akkor nem fogom magamhoz venni.) Az számít, mit és hogyan ír a szerző.
A Kardos Margit disszidál című kötet novellákat sorakoztat elénk. Nem regény, de ahogy haladunk előre az olvasásban, úgy érezzük, mintha egy egy regény helyszínei és szereplői között járnánk. A gyermekkor világából, a kamaszkorból indulunk, aztán kapaszkodunk az életben előre. Vidékről Budapestre, ahol minden durva, kegyetlen, kíméletlen. Az állás, amit a pizzériában kínálnak, nem túl szuper, de legalább van. S kis ügyességgel a béna tulajt le lehet nyúlni. Viszont a szállás, amit egy másik novellában egy haver ajánl egy ismerősénél, nagyon gázos. Nincs ingyen ebéd, vacsora és természetesen ágy sem. A férfi úgy gondolja, neki egy kis extra szolgáltatás is járna szex formájában azért, mert a lány nála lakhat. Kőgazdag emberek tűnnek fel, akik bármit megtehetnek. Akár nőt is kaphatnak a pénzükért. Jó nőt, aki gyorsan stílust vált, amint biztonságban érzi magát. Meg olyan nyomorultak, akiknek esélyük sincs arra, hogy néha kilépjenek a fénybe. Csak ülnek és utaznak, nap mint nap, valahonnan valahova.
Nők és férfiak, valós helyzetek, lent és fent, kapaszkodás, taposás, ármány és szerelem. Pont, mint a hétköznapokban.
Az elmúlt évtizedek tűpontos képe rajzolódik ki előttünk Szentesi Éva novelláit olvasva. Ez a nő nagyon jól ír, állapítja meg az olvasó. Gyors, rövid, ügyesen vágott szövegek ezek, jó ritmusú, szépen és hatásosan komponált mondatokkal. Erős, plasztikus képek és merész szófordulatok. Néha nyersen szólalnak meg a szereplők, de csak annyira, ahogy a valóságban is. Nem mesterkélten, hanem természetesen. Nagyon jó húzása van ezeknek az írásoknak. (Csak akkor zuhan egyszer-kétszer egyik-másik szöveg, mikor egy kis propagandahangulat is bekúszik. Arra nincs szükség, felesleges ideológiát csempészni ezekbe az írásokba.)
Olyan ez a könyv, mint amikor az ember klipeket néz. Tele rövid, de nagyon színes és nagyon éles képekkel. Időnként úgy vágja el a novelláit Szentesi Éva, mint valami textiliát. Vége lesz, nincs tovább, és ezért érezzük a drámát. Máskor (és inkább ez jellemző) váratlan fordulattal fejezi be a történetet. Ami azért utána is ott zakatol a fejünkben. Nem rágja szánkba a tanulságot, hagyja, hogy mi mondjuk ki helyette. Így jobban hat.
Nőkről ír, nemcsak nőknek, olvastam a könyvről. Így igaz, a jó szerző és a jó szöveg nem válogat. Egyszerűen csak felkínálja magát. Mindenkinek. Azt mondja, itt vagyok, nyiss ki, olvass. Találd meg bennem magad. Tükör vagyok, megmutatlak. Téged is, a világot is. Utat nyitok neked a valóság felé. Szentesi Éva ezt teszi. Megmutat valamit, amit jó látni, amiről jó olvasni, még akkor is, ha azt érezzük: ez egy igen, igen kemény világ.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)