Csak ülünk, csipkelődve beszélgetünk a semmiről, aztán szerelmesek leszünk
Szerző: Magyar Evelin | magyar.evelin@dehir.hu Közzétéve: 2018.09.22. 11:00 | Frissítve: 2018.09.24. 10:13
Debrecen - Így foglalható össze dióhéjban az izgalmas koncepcióra felhúzott, bár roppant vontatott Végállomás: esküvő című film. Kritika.
Mit várhatunk egy olyan filmtől, amelynek már a címéből is leszűrhetjük, vajon mi lesz a mozgatórugója, az egyedüli témája és a kvázi végkifejlete? Feltételezem, jóval többet, mint ezek latolgatása, máskülönben minek ülnénk be rá a moziba.
Egy egész mozit felhúzni két ember párbeszédére izgalmas koncepció: viszont két diszfunkcionális ember elmélkedő, fárasztó csipkelődésére építeni inkább merész, mint nézőbarát.
Frank (Keanu Reeves) és Lindsay (Winona Ryder) a világ legképtelenebb megszólítása után vitába keveredik a reptéren. A repülőn kiderül, hogy ugyanarra a távesküvőre tartanak épp az Isten háta mögé. Az egész ceremóniát a kettejük szemszögéből nézhetjük végig, bár semmi jelentősége nincs az eseménynek azon kívül, hogy összehozza őket a leghosszabb beszélgetésre, amelyet valaha hallottunk.
Ez a beszélgetés pedig annyira fájdalmasan bosszantó, hogy olykor legszívesebben a tenyerünkbe rejtenénk a kínosan vihogó szánkat. Frank egy igazi álfilozófus, olyan fajta, aki akár egy Woody Allen-filmből is előléphetne, a stílusa, a negativitása és a felületessége adott. Az alig egy perce ismert nőnek a repülőre várva már machiavellista területszerzésről beszél, később a történelem, a művészet és a személyiségelemzés is belefér a véget nem érő csevejbe. Aztán még egy pár fárasztó poént is ellő, de a nyolcvanadik percig egy mosoly sem húzódik a szájára. Ő az abszolút fásult, a világ örömei elől teljesen elzárkózó, a tévé egyirányúságának élő remete. Lindsay pedig az a nőtípus, aki túl sok locsogásával és támadó szándékú megnyilvánulásával a tökéletes modern női sárkány megtestesítője.
Az emberek körülöttük csak biodíszletek, semmilyen interakcióba nem lépnek velük sem az esküvői vendégek, sem a sofőrök, sem pedig bárki, aki a közelükbe kerül. Ez (és a karakterük összetettsége) egyébként
nagyon jól rámutat arra, milyen elszigetelten és magányosan létezik ez a két ember, akiknek esszenciálisan szükségük van egymásra, ugyanis mással egyáltalán nem tudnak működni.
Ezt pedig a magányba teljesen belesüppedt, depresszió jeleit mutató középkorú karakterek nem tudják maguknak bevallani.
Elmélkedés, gyönyörű drónfelvételek, elmélkedés, újabb helyszínjelölő képsor, elmélkedés, satöbbi. Nagyon egy sémára megy mind a másfél óra, így egy idő után unalmassá válik mindaz, amit látunk. Azaz: a semmi. Az esküvőn kevés vendég jelenik meg, a mozgás és a történés minimális, a film elején jópofa koncepcióként megjelenő fejezetekre bontás (ami stílusában egy az egyben a némafilmek inzertjeire emlékeztet) pedig a negyvenedik perc után úgy eltűnik, mintha sosem lett volna. Kár érte, Tarantino is igen jól használta ezeket mindig. Keanu Reeves és Winona Ryder pedig jó páros, karizmatikus színészek, simán elvisznek a hátukon egy mozit.
Ha egy kísérletként nézzük a filmet, akkor mondhatni, egész jó, mert következetesen végigviszi azt, amit vállal és szeretne. Viszont ha mozifilmként akarjuk befogadni, akkor meggyűlik vele a bajunk,
ugyanis az elmúlt évtizedek filmfogyasztási szokásai arra állítottak rá minket, hogy akciót várjunk, vagy ha azt nem, legalább poénokat, drámát, izgalmat. A Végállomás: esküvő egyikből sem hoz túl sokat, s a teljesen élvezhetetlen álbölcselkedés irányába mozdul el, s ebben az állapotában is zárul le.
A filmet szerzőnk az Apolló moziban látta. Apolló mozi, Miklós u. 1. Tel.: +36 (52) 417-847, e-mail: info@fonixinfo.hu. A pénztár nyitva hétfőtől vasárnapig: 12.45–20.45 óra. Jegyek: 2D normál – 990 Ft, 2D gyermek/diák – 890 Ft, 2D csoportos (20 fő felett) – 790 Ft, 3D normál: 1220 Ft, 3D gyermek/diák – 1120 Ft, 3D csoportos (20 fő felett) – 1020 Ft.
Kapcsolódó cikkek:
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)