Akkor is festek, ha nem festek
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2018.07.07. 10:00 | Frissítve: 2018.07.07. 10:13
Debrecen – Az embernek egy ponton el kell gondolkodnia azon, mi az, amit tovább kell adnia, mondja a debreceni alkotó, akivel a nyárról, a munkáról és a tradícióról beszélgettünk. Interjú.
A lépcsőház hűvös, de délután van, és ilyenkor már le kell ereszteni a redőnyöket a szobában. Képek, könyvek: igazi műteremlakásban él és alkot Potyók Tamás.
Dehir.hu: Nyár van, a világ egészen kinyílik ilyenkor, még a színek is élesebbek. Mit jelent ez az időszak egy debreceni festő számára?
Potyók Tamás: Festem a képeimet, gyakorlatilag folyamatosan, egész nap dolgozom. Többféle munkám is van: egyrészt elkezdtem egy sorozatot, melyet még azért nem részletezek a közönség számára, mert ez meglehetősen hosszú kifutású program. Eléggé mélyen beleástam magam a történelembe, ugyanis a történeti Magyarország területére koncentrálok e program tematikájával. Másrészt pedig a római utazásom alkalmával szerzett élményeim feldolgozása is tart még, tavaly novemberben jártam az örök városban, nagy hatással volt rám az a néhány nap, s a látottak.
Dehir.hu: Nemcsak fest, hanem tanítja is a festést. Ha művészetről beszélünk, adja magát a kérdés, hogy tényleg lehet-e ezt tanítani?
Potyók Tamás: Hogyne lehetne. A festészetet, a rajzot ugyanúgy lehet tanítani, mint bármi mást. Azt hiszem, 1-2 százalék az, ami nem tanítható, azzal ugyanis születik az ember. Ezzel azonban nem érdemes foglalkozni, mert a többi, tehát közel 98-99 százaléka ennek a hivatásnak tanítható és tanulható. A szemléletmód, a mesterségbeli dolgok, az egyéniség kialakítása és felépítése mind-mind elsajátítható és személyre szabható, annak függvényében, ki mennyire kíván elmélyülni ezen a területen. Ahogy régen, úgy ma is.
Dehir.hu: Kiket tanít? Kiket érdekel ma a képzőművészet?
Potyók Tamás: Nagyon sokféle embert vonz ez a világ. Gimnazistákkal, masszőrrel, gyógytornásszal, pszichológussal, orvossal egyaránt foglalkozom, egészen fiatalokkal és idősebbekkel is. Én egyébként ugyanúgy tanulok tőlük emberi helyzetekről, élethelyzetekről. Nagyon tehetségesek, nagyon kitartóak, minden tisztelet megilleti őket, mert úgy állnak a művészethez és a tanuláshoz: szerencsésnek tartom magam, hogy ilyen tanítványaim vannak.
Dehir.hu: Aki figyelemmel kíséri Potyók Tamás pályáját, azt tapasztalhatja, hogy bár továbbra is nagyon színes világot jelenít meg, érdeklődése egyre fokozottabban a hagyomány, a magyar festészet világa felé fordul.
Potyók Tamás: Az embernek egy ponton el kell gondolkodnia azon, mi az, amit tovább kell adnia lehetőségei és képességei szerint. Aki ugyanis beleszületik egy kultúrkörbe, annak szerintem kötelessége azt vállalni, annak minden negatív és pozitív tulajdonságaival együtt. Ezt kaptuk, ez a miénk. Nem tagadhatjuk meg, nem dobhatjuk el. Kétségtelenül létezik olyan, hogy magyar festészet, ugyanúgy, ahogy magyar zene és magyar irodalom is, vannak sajátos karakterjegyeink. Ehhez képest nagyon érdekes, hogy
sokan azt vallják, hogy minden, ami hagyomány, vagy ami másolás, az ártalmára van a kreativitásnak. Én ezt egészen másképpen gondolom. Nem lehet a hagyományt kukába dobni.
A festészetet nem kell kitalálni, mert az már van. Az ember tud az előzményekről, az elődökről, ismerheti a kortársakat és a jelenben megfogalmazhatja saját magát, megpróbálhat kialakítani egy új variációt. Elengedni a tradíciót és azt képzelni, hogy bárki is új dolgot fedezhet fel úgy, hogy egyébként mindent le akar tagadni, ami a múltban történt, az rövidlátásra vall és belső bizonytalanságról árulkodik.
Dehir.hu: Hogyan látja a saját festői világát?
Potyók Tamás: A művészek többsége kisebb-nagyobb variációkkal ugyanazt festi. Az embernek adott egy képesség-kerete, egy karakterjegye. Amit én csinálok az színes, alkalmanként dekoratív, s mindehhez megpróbálok olyan témákat választani, melyek utalásokat tesznek arra, honnan is erednek a mi gyökereink, hova tartozunk, milyen pozitív és negatív történésekkel találkoztunk a múltunkban és a jelenünkben, és mint sors, ezek hogyan is vannak jelen az életünkben. Mindezeket egy hangtalan műfaj keretén belül fogalmazom meg: a rajzolás és a festészet eszközeivel.
Dehir.hu: Bár az internet segítségével a világ közelebb került hozzánk, mégis úgy tűnik, hogy Budapest megkerülhetetlen, ha valaki a művészettel szeretne foglalkozni. Tényleg így van? Vagy lehet Debrecenből is ismert és elismert festő valaki?
Potyók Tamás: Mindenképpen lehet, mert alapvetően nem a hely határozza meg a tehetséget. Magukat a műveket meg lehet fogalmazni Debrecenben is, ahogy az alkotások létrehozásához szükséges táptalajt is megtalálhatjuk itt. Az viszont már egy egészen más kérdés, hogy ki menyire tud ennek a nyilvánosság számára is érvényt szerezni, hol és hogyan tud a közönség elé lépni.
Dehir.hu: Mi van, ha éppen nem fest? Jut ideje nyaralásra, lazításra is?
Potyók Tamás: Én akkor is festek, ha nem festek. Abban a szerencsés helyzetben vagyok ugyanis, hogy a munkám a hobbim. Ha nem festek, akkor lehet, hogy éppen tanítok. Vagy olvasok. Vagy előadásokat hallgatok az interneten a legkülönbözőbb témákban: nagy egyéniségeinkről, történelemről, napi aktualitásokról, a jelenleg is zajló világfolyamatokról, akár a művészetekről, akár a leghétköznapibb dolgokról is.
Külön vakáció nincs számomra, de lazítani természetesen szoktam.
Szívesen vagyok kint a természetben, nagyon szeretek fotózni. Ezt nem feltétlenül művészi szándékkal csinálom, egyszerűen vázlatszerűen gyűjtöm az anyagokat. Nagy részük megmarad fotónak, de van, ami bekerül a festményeim világába. Szívesen vagyok olyan barátokkal, ismerősökkel, akikkel akadnak közös témáink, amiket jó megvitatni. S persze a családot sem akarom ebből a sorból kihagyni, különös tekintettel a lányomra, aki szintén fogékony a vizuális művészetek iránt, s akivel igyekszem minél több időt tölteni.
Dehir.hu: A fényképezésnél maradva: miközben a színész fest, a zenész főz, arra nem gondolt, hogy a festő esetleg a fotóiból szervezzen kiállítást?
Potyók Tamás: Bevallom, ez még soha nem is jutott eszembe, a fotózás számomra nem külön műfajt jelent, hanem eleve a festészetemhez kötődik. Ahogy gyakran rajzolok is, amikor szeretnék valamit felvázolni magamnak. Az élet persze sok mindent hozhat, akár az is megtörténhet, hogy a festményekkel együtt egyszer megmutatok ezekből a fényképekből is valamennyit.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)