Tovább Amerika útjain – 22. rész – Csak a látványtól érdemes „meghalni”
Szerző: Széles Tamás | szeles.tamas@dtv.hu Közzétéve: 2015.08.08. 09:00 | Frissítve: 2015.08.08. 19:04
Death Valley, Kalifornia-Nevada (USA) – 1913 júliusában mérték itt a legmagasabb hőmérsékletet. A 134 Fahrenheit a mi mértékrendszerünkben 57 Celsius. Nem csoda hát, ha a halál völgyének hívják.
A javarészt Kalifornia államhoz tartozó Death Valley már a nevében hordozza a félelmetest – bizony ez a világ legmelegebb pontja. A jól kiépített autóúton több helyen tábla jelzi, hogy a tengerszint alatt járunk. Még csak nyár sem szükséges ahhoz, hogy felmérjük: bizony itt gyorsan elkészülhetne a napon a friss tojásból a rántotta, no és nem lenne tanácsos a hőségben hegyet mászni, vagy csak gyalog kirándulgatni. Nem is tanácsolják.
Vad történetek keringenek arról, hogy hányan lelték halálukat ebben a csodálatos sivatagi völgyben. Sajnos egészen átlagos sztorit mesél házigazdánk is egy francia utazóról, aki a nyári forróságban elindult körülnézni egy kicsit, majd órákkal később az út mentén hagyott kocsijától alig száz méterre találtak rá, szomjan halva. Talán nem véletlen, hogy a Halál Völgye Nemzeti Parkot sokáig „téli parknak” tartották, olyan helynek, amelyet csak az enyhébb téli hónapokban érdemes felkeresni. Ehhez képest néhány éve a júliusi és augusztusi látogatói létszám már felülmúlja a december és január hónapokét. Persze, ez elsősorban a külföldi látogatók miatt van így, hiszen a nyári vendégek háromnegyede nem amerikai. Közülük pedig nagyon sokan éppen az extrém forróság miatt választják a nyári hónapok valamelyikét.
Mi júniusban jártunk a parkban, a Furnace Creek látogatóközpont előtt 102 Fahrenheitet, azaz 38 Celsius fokot mutatott a külső hőmérő. Ehhez képest elviselhető volt a klíma (különösen, amikor az autóban ültünk!), így nem volt kérdés, hogy a durván három-négy óra alatt bejárható látnivalókat felkeressük. Többet nem is érdemes és lehet, hiszen a Halál Völgye gyakorlatilag „bejárhatatlan”, több mint 3 millió hektáron terül el. Persze, kíváncsiak lettünk volna a park nagy rejtélyére, a maguktól csúszkáló kövekre, ám az úgynevezett Versenypálya-síkság (The Racetrack) a Pananint Völgyben, az autóúttól eléggé távoli részen, bizony csak kiadós gyaloglással lenne megközelíthető. Ezt azért 38 fokban, a tűző napon bizony nehéz vállalni, pláne, hogy előre tudjuk: a köveket éppen mozogni valójában még senki sem látta. Ettől függetlenül tényleg változtatják helyüket, a magyarázat pedig a szélben, vízben és a téli jég „támadásában” keresendő.
A nemzeti park fontos látnivalóit a legokosabban a nyugati-keleti irányban haladó autóúton érdemes felkeresni. Ez gyakorlatilag a Kaliforniából érkező főút, amely Nevadába tart, és melynek végén már igen közel járunk Las Vegashoz. Nos, erre az útra vannak gyakorlatilag „felfűzve” az érdekes látnivalók: a Homokdűnék, a Badwater Basin, a Devil’s Golf Course, az Artist’s Palette vagy éppen a Zabriskie Point.
Különös világ ez, hiszen hegyekkel tűzdelt sivatagban járunk (ahogy említettük már: sokszor a tengerszint alatt), de egyáltalán nem egyhangú vagy unalmas a táj. Sőt, több jelenségre a mindennapi ember tudásával nincs is magyarázat: nem értettük, hogy például a homokdűnéket hogyan tudja csak egy pontra összegyűjteni a szél, miért vannak itt ekkora homokdombok, és miért nem látunk hasonlókat a park más részein.
A temérdek természeti szépség mellett látványos, és töprengésre késztető a Só és Bórax Síkság. Látványos, mert egy könnyen bejárható nyíltszíni „kiállítás” idézi fel az előző századokat, amikor is rettentő nehéz kétkezi munkával bányászták itt elsősorban a bóraxot. Ez a nátrium-tetraborát – amit a szappangyártáshoz használtak – az 1800-as évek végén keltette fel néhány ember érdeklődését. Az amerikai polgárháború után indultak el többen felfedező körútra Kalifornia egyes vidékein, aranyat vagy ezüstöt keresni. Az Ash Meadows-ban élő Aaron Winters házába kopogtatott be 1881-ben Harry Spiller, aki Nevadából lovagolván arrafelé, felhívta a figyelmét egy fehér kristályszerű anyagra, amit a kiszáradt tómederben látott. Elnevezték ezt az anyagot bóraxnak. Winters nem nagyon hitt benne, hogy ebből üzlet lehet, de azért komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy keresse a meggazdagodás lehetőségét. Feleségével, Rosie-val kiköltöztek a sivatagba, és sav, valamint alkohol hozzáadásával próbált valamit kicsiholni az ásványból. Évekig próbálkozott, míg a „találmány” összejött, a zöld lánggal égő keverék már felcsillantotta a reményt. San Franciscóban a William T. Coleman cégnek adta el találmányának jogait húszezer dollárért, miután megmutatta a lelőhelyet. Rövidesen elindult a bányászat, Kínából hozták a munkásokat, akik az úgynevezett „húszöszvéres csapatokban” (a húsz igásállatból 18 volt öszvér, kettő pedig ló) szállították el a sokszor több tonnás anyagot. Nos, ennek a bórax bányának egy kis kültéri kiállítását csodálhatja meg az utazó a kiszáradt sós vizű tó medrében.
Érdemes elautózni a Badwater Basinhoz, de nem szabad kihagyni az útközben lévő Artists Drive-ot. Ez a durván két kilométeres lehajtó gyakorlatilag egy egyirányú út, amely az Artists Palette-hez vezet. Nos, a látvány valóban olyan, mint a névadó festőművészek palettája: hihetetlen sok színben játszanak a domboldalak a többfajta ásványnak köszönhetően. Arról nem is beszélve, hogy a dombok között hullámvasút-szerűen kanyarog az út, ami külön kis szórakozást nyújt a látványtól ájuldozó turistának.
Érdemes a látogatás végére hagyni a Halál Völgye talán legismertebb kilátó pontját, a Zabriskie Pointot. Világhírű látnivaló ez, amit egy 1970-ben bemutatott film tett ismertté. Michelangelo Antonioni alkotása a fogyasztói társadalom éles bírálatáról szól az ellenkultúra és a nagy amerikai egyetemi diáklázadások korából. Ebben a filmben láthatta az egész világ először, milyen csodálatos a Halál Völgyének ez a része, amelyet Christian Brevoort Zabriskie-ről, a Pacific Coast Borax bányatársaság igazgatójáról neveztek el.
A Zabriskie Point lényegében egy szikla, ami a ritkán és váratlanul, de nagy mennyiségben lezúduló esőnek köszönhetően nyerte el bordázott formáját. Csodálatos színvilágával, háromoldalú panorámájával az egész park legkedveltebb látnivalója, amit kora reggel vagy napnyugta előtt érdemes felkeresni.
Természetesen többnapos kirándulásokat is lehet tenni a Halál Völgyében. Szállodák és lakókocsis parkolók egyaránt várják az éjszakát itt eltölteni vágyó látogatókat. Azt viszont kalkulálni kell, hogy az árak nagyon magasak: a szállásé, az étkezésé, de még a tankolásé is. Arról pedig nem szabad megfeledkezni, hogy bármikor és bármerre megyünk szétnézni, még ha egy-egy látnivalónál csak perceket is töltünk a tűző napon, a javaslat az, hogy legalább négy liter vizet fogyasszunk el a nap folyamán. Hiába, végül is a világ legforróbb pontján járunk. Ahol 1913. július 10-én 134 Fahrenheitet, azaz 57 Celsius fokos meleget mértek.
Széles Tamás írása
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)