Tovább Amerika útjain – 19. rész – A város, melynek magyar volt a sheriffje
Szerző: Széles Tamás | szeles.tamas@dtv.hu Közzétéve: 2015.04.11. 09:01 | Frissítve: 2015.04.12. 15:57
San Diego, Kalifornia (USA) – Aligha tudják sokan: San Diego első sheriffje magyar volt. És ha már ment neki, miért ne ment volna, hogy „lecseréltesse” a whiskyt borra. Pedig a közeli Mexikó még a tequilával is csábíthat.
San Diego az Amerikai Egyesült Államok nyolcadik legnagyobb városa. Messziről nem is tűnik oly’ hatalmasnak, bár jelentősége igencsak nagy: komoly haditengerészeti központ a Csendes-óceán partján. Mégsem katonai potenciáljáról, sokkal inkább világszerte híres állatkertjéről emlegetik legtöbben. Nos, illúziórombolók leszünk: nem voltunk bent, ezért nem is fotózhattunk pandákat vagy elefántokat. Azért nem, mert az itt látogatható közel 800 állat és növényfaj megnézéséhez talán még egy teljes nap sem lenne elég. Nemhogy egy bő fél - ami egy gyors vizithez azért megfelel.
A város arculatát mindig a közeli óceán határozta meg. Forgalmas, elegáns kikötőváros San Diego, központjában az Amerikában elengedhetetlen felhőkarcolókkal. Akinek vásárolni vagy csak a belvárosban andalogni van kedve, bevetheti magát a „rengetegbe”. Amiért megéri betérni, az az úgynevezett Gázlámpás negyed (Gaslamp Quarter), amely a város 19. századi arcát varázsolja a látogató elé. Aki viszont unja a nagy toronyházak bámulását, az menjen inkább a „régi” városnegyedbe, a Balboa Park környékére. Garantálhatjuk, hogy nem fog csalódni!
Mielőtt azonban végigmennénk a több mint 400 hektáros park nevezetességein, vegyünk egy kis történelem leckét. Nyilván senkit nem fog szíven ütni a tudat, hogy egykoron ezt a területet is indiánok lakták, méghozzá a kevésbé ismert Kumeyaaay törzs. Aztán jöttek a spanyolok, vagyis hát spanyol zászlók alatt egy portugál hajós, bizonyos Juan Rodriguez Cabrillo. Ő fedezte fel 1542-ben „Európa számára” ezt a csodálatos öblöt, és hozott az indiánoknak egy kis „civilizációt”. Amit aztán egy másik (ezúttal tényleg spanyol) felfedező, Don Sebastian de Viscaino megérkezése gyorsított fel. Szent Didactus napján kötött ki, így rögtön elnevezte a várost San Diegónak. Azóta is így hívják.
Ami pedig a magyar szálat illeti, ahogy a Balboa Parkban elhelyezett emlékplakett felirata mondja: Magyarország fia, az 1812-ben született Agoston Haraszty itt élt, Kalifornia úttörőjeként 1869-ig. Nos, ez a Haraszty Ágoston volt San Diego első sheriffje. Persze nem a western-filmekből ismert pisztolyos párbajhősként kell elképzelni egykori honfitársunkat, bár kétségtelen, hogy a feladata nem különbözött a vadnyugati kollégákétól, hiszen ő is rendőrbíróként élt, és dolgozott a városban. Melynek polgárai természetesen megválasztották erre a felelősségteljes tisztségére. 1848-ban bolydult fel az élet az észak-amerikai kontinens dél-nyugati partján, amikor egy colomai fűrészmalom mellett aranyat találtak. Kitört az Aranyláz, rövidesen már Aranyállamnak nevezték Kaliforniát, ám Haraszty urat mégsem ez hozta a vidékre. Sokkal inkább a termőföld, a szőlő- és gyümölcstermesztésre alkalmas éghajlat vonzotta. Ő volt az első magyar telepes, aki családjával az Aranyállamba érkezett. Az akkor 650 lelket számláló San Diegóban földet vásárolt, és gyümölcsfákat ültetett. Akaratos ember volt, így rövid idő elteltével az üzleti életben és a politikában is aktív szerepet vállalt. 1850 márciusában San Diego megye első seriffjévé választották, majd májusban, amikor a település elnyerte a városi rangot, San Diego első rendőrfőnöke lett. Borával végül nem sikerült tönkretenni a nagy whiskey-finomítókat, mert a magyar szőlő nem nagyon „kötött meg” az amerikai talajban. A híres Napa-völgyben azért őrzik emlékét, létezik még a Haraszty-család pincészete.
Nézzük akkor – ahogy ígértük - , hogy mi fér San Diegóban egy bő fél napba. Miután csodálatos óceánparti vidéken autóztunk Los Angelestől délre, még a központ célbavétele előtt letértünk a nevezetes Balboa Parkhoz. Persze, itt van a már említett világhírű Zoo is, ám mi inkább a park másik felét, a 17 múzeumnak, színházaknak és gyönyörű kerteknek otthonát járjuk végig. Először gyalog, majd az ingyenes kis turista-trolival. A Balboa Park a város legnépszerűbb látnivalója. 1868-ban létesítették, szépségét Kate Sessions kertésznek köszönheti, aki a 485 hektáros területet fákkal ültette be. 1915-ben a parkot jelölték ki a Panama-California nemzetközi kiállítás helyszínének, amivel a Panama-csatorna megnyitását ünnepelték. A kiállításra felépített spanyol gyarmati stílusú pavilonok közül sok még ma is látható az El Pradón, a park főútján. Ma a Balboa Parkban találjuk az USA legtöbb múzeumát és kulturális helyszínét egy helyen. Itt van a Művészeti múzeum, az Ember múzeuma. a Plaza de Panama, a Botanikus kert csodálatos épülete. De az autómobil múzeum (előtte egy régi tűzoltó kocsival), illetve az Air and Space Museum is a parkban kapott helyett.
Ez utóbbit néhány harci repülőgép, közte a híres lopakodó „védi”. És itt találjuk az 1935-ben létesített nemzetközi kapcsolatok házait: 32 kis házikó hirdeti a multikulturális megértést és elfogadást. Az olasz mögött áll a Magyar Ház, ami a San Diegó-i magyar közösség központja, előtte a már említett Haraszty-emléktáblával.
Hogy mi férhet még a fél napba? Nyilván többfelé mehetünk e gyönyörű városban, mi mégis inkább az autózást ajánljuk. A várost észak-nyugati irányba kerülve felkaptatunk a Cabrillo Nemzeti Emlékműhöz. Természetvédelmi területen járunk, de katonai területen is (milyen bájos e szimbiózis!), hiszen kétoldalt szögesdrót-kerítések, beljebb barakkok, és az úton futással kondizó katonák látványa fogad bennünket. Hiába, San Diego az Egyesült Államok egyik legfontosabb haditengerészeti bázisa. Az emlékműhöz gyorsan feljutunk, és a nagy fehér kőből faragott felfedezővel „együtt” nézhetjük az elénk táruló várost, és a csodálatos öblöt. Nyilván a portugál-spanyol hajós is felbandukolt a hegyre, és elégedetten szemlélhette a vidéket. A hálás amerikai utókor pedig egy jó nagy szoborral emlékezik meg a jó Juanról. Tiszta időben pedig mi azt is láthatjuk, amit Cabrillo egykoron nyilván nem: a San Diegótól alig néhány mérföldnyire lévő amerikai-mexikói határátlépőt. Igen, a szemközti földnyelv egy része már más országé, ahol ugye a spanyol az anyanyelv. Bár rögtön megjegyezzük: a mi „térfelünkön” is sokan beszélik inkább a latin, mint az angolszász nyelvet, különösképp a kedvelt gyorséttermek pultjai mögött. Itt mutogatni könnyebb, mint kérni a választott szendvicset.
Ha már így alakult, elmutogatjuk. Szomjunkat gépi kólával, és nem Haraszty honfitárs jó borával oltjuk. Beülünk a bérelt kocsiba, majd elindulunk vissza az „Angyalok városa” felé. Hogy alig láttunk valamit San Diegóból? Igen is, meg nem is. Kihagytunk valamit? Hát persze, nem is keveset. Egyet azonban semmiképp: ha már útba esett (mert útba ejtettük), természetesen megálltunk a San Diego Chargers amerikai futballcsapat stadionjánál. Néhány fotót – nekünk, a tojáslabdás foci szerelmeseinek – ez is megért.
Széles Tamás írása
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)