Tovább Amerika útjain – 7. rész – a történelem floridai „szelei”
Szerző: Széles Tamás | szeles.tamas@dtv.hu Közzétéve: 2011.12.24. 07:10 | Frissítve: 2011.12.25. 08:46
Florida (USA) – Negyven sziget, negyven híd, köztük a híres „hétmérföldes”. Több mint 200 kilométeres út ez, és a végén egy csodálatos város – Key West a kontinentális Amerika legdélebbi pontja. Jó időben akár Kuba partjait is láthatjuk. Legalábbis így tartja a mondás…
Ha valaki úgy gondolja, hogy Florida egy unalmas államocska az Egyesült Államok délkeleti csücskében, amit ráadásul olyan nehezen tudtak elvenni az indiánoktól, ma meg tele van nyugdíjassal, nos, az nagyot téved. A természet és a történelem itt is képes magával ragadni az utazót. Történelem, hát az is van az USA-ban? – teheti fel következő kérdését a fanyalgó. Igen, van. Igaz egy kicsit rövid, egy kicsit „dísztelen”, de van. És ha már errefelé járunk, semmit nem érdemes kihagyni. Valahogy így jutottunk el Key Westig délre, majd St. Augustine-ig északra.
Miamitól délre gyakorlatilag véget ér az Amerikai Egyesült Államok. Ezt láthatjuk az összes térképen, de ne higgyük el: ami ugyanis csak néhány pontocska az atlaszon, az valami különleges csoda a valóságban. Key Largonál kezdődik (máris lehet dúdolgatni Bertie Higgins 1981-es slágerét, biztos mindenki ismeri) és Key Westnél ér véget. Ha végigautózunk a US 1 Overseas Highway 126 mérföldes útszakaszán, akkor több mint negyven kis szigeten, és ennek megfelelően közel annyi hídon haladunk át. Egyik oldalon az Atlanti-óceán, míg a másikon a Mexikói-öböl hullámai nyaldossák az út két szélét. A legpompásabb látványt egyértelműen a 7-mile bridge (azaz hétmérföldes híd) elhagyott szakasza nyújtja. Ez az a vízfeletti „útpótló” építmény, amelyet világszerte leginkább Arnold Schwarzenegger tett ismertté.
James Cameron 1994-ben készítette el a True Lies (magyarul Két tűz között) című akciófilmjét. Ennek volt főszereplője az osztrák „badibílderből” hollywoodi sztárrá (majd később kaliforniai kormányzóvá!) avanzsált Arnie. A film végi látványos repülőgépes-autós üldözéses jelentet itt rögzítették. A régi híd ma már jóformán csak rom, de természetesen nem a filmesek tették tönkre – hanem egy errefelé igen gyakori vendég, egy erős hurrikán. Nem volt érdemes újjáépíteni, felhúztak hát mellette egy katasztrófa-biztosat. Ma ezen lehet Key West felé autózni.
Key West csodálatos üdülőváros, az USA legdélebbi pontja. Erre hívja fel a figyelmet a város egyik part menti sarkában elhelyezett hatalmas betontömb. Ahogy az oldalán olvasható írás mondja: innen 90 mérföldre fekszik a szocialista Kuba, melynek partjait jó időben állítólag láthatjuk is. Ott jártunkkor napsütéses ragyogó időjárásban volt részünk, de hiába meresztgettük a szemünket, nem sok Kubát láttunk. Magában a városban azonban már igen! Nem lehet kérdéses, hogy ebben - a kubai illegális menekültekkel telt csónakok kedvelt kikötőjeként számon tartott - városkában rengeteg latinajkú ember él. A többségük természetesen kubai, mint ahogy az árujuk is. A rum, a szivar (és a többi) itt nem olcsó bóvli, és nem Kínából való.
Key Westet – bármilyen morbid – a kalózok és a „roncsvadászok” tették gazdaggá. Már a 16. században feltűntek a Keys-korallzátonynál, és mivel az üzlet gyorsan beindult, maradtak. Hamarosan Florida leggazdagabb települése lett, és az itteni életmód ezerszámra vonzotta a letelepedni vágyókat. Két leghíresebb lakója egy politikus és egy író volt.
Ernest Hemingway 1931 és 1940 között élt Key Westen. A házat, melyben a híres író lakott, még 1851-ben építették. Ma múzeumként várja a látogatókat, az eredeti bútorokkal és rengeteg macskával. Azt pontosan senki nem tudná megmondani, mennyi van belőlük, de az biztos, hogy ezeknek a cicáknak a felmenőit Hemingway tartotta a ház körül, illetve benne. A múzeumban megtekinthető a mester könyvtára, úti emlékei és használati tárgyai. A kert pedig egy mini dzsungel, csodálatos trópusi növényekkel és színpompás virágokkal. No meg egy halom lustálkodó macskával!
A másik híres ház 1890-ben épült, a spanyol-amerikai-, majd az első- és a második világháborúban katonai főhadiszállásként szolgált. 1946-ban aztán Harry S. Truman elnök szerezte meg magának, téli Fehér Háznak. Kis Fehér Háznak (Little White House) hívják, amely ma a Truman múzeum és könyvtár. Bevált gyakorlat ugyanis, hogy az amerikai elnökök emlékére „könyvtárat” rendeznek be. Minden egykori elnöké a hozzá leginkább kötődő városban épül fel. Trumanra tehát Key Westen emlékeztet a róla elnevezett, csodálatos parkban álló Kis Fehér Ház, melyet 1987-ben kétmillió dollárból újítottak fel.
Amennyi az út Miamiból Key Westre, ugyanannyi visszafelé is. A naplemente a „hétmérföldes” hídnál ér bennünket. Csodálatos fotókkal háláljuk meg a látványt, majd a menterendszerűen érkező vihar megállás nélkül eljuttat bennünket Miamiba. Hogy aztán egy kis pihenő után elinduljunk északra. Orlando felé vesszük az irányt, de egy kicsit tovább is megyünk, hogy egy egészen kis településen megtekinthessük egy nagy magyar író otthonát. Astorban, gyakorlatilag egy kisváros dzsungelszerű szegletében áll Wass Albert egykori háza. A közép-floridai városba menekült író itt hunyt el, a házfalon egy 2006-ban állított bronz dombormű és kétnyelvű felirat emlékeztet egykori lakójára. Nem könnyű idetalálni, de amikor a városkában érdeklődni kezdünk „egy magyar író háza” után, mindenki képes útbaigazítani. Azért, mert – mint mondják – a magyarok csak ezért jönnek ide.
Ha már Florida északkeleti részén járunk, nem hagyhatjuk ki St. Augustine városkát. Ez az a település, ahol az európai orrot is „megcsapja” a történelem illata. Az épített emlékekből elég kevés látható a kontinensnyi országban, ezért már egy félszázados néprajzi gyűjteményt is hajlamosak - komoly képpel - múzeumnak nevezni. Itt azonban tényleg látszik az idő: St. Augustine az Amerikai Egyesült Államok legrégebbi, folyamatosan lakott városa. Kolumbusz követői jöttek felfedezni Florida ezen részét, és a spanyolok jól kijöttek az őslakos indiánokkal. 1586-ban azonban az angol királynő kegyeltje, Sir Francis Drake kalózkapitány (van abban valami báj, hogy egy közönséges kalóz a korona lovagja lehetett) megtámadta és felégette a várost. Egyértelművé vált, hogy a védekezéshez erős falakra van szükség.
1704-ben kezdték felépíteni a városfalat. Olyan jól sikerült, hogy 1821-ig senki nem tudta megtámadni az augustini otthonokat. 1793-ban nyitották meg a spanyol St. Augustin védelmi vonalának egyetlen kapuját.
Évszázados hadakozás eredményei váltották a város gazdáit: hol az angolok, hol a spanyolok kezén volt, miközben francia hugenotta lakók is letelepedtek. Rájuk külön temető emlékezteti az utókort, megannyi francia család sírkövével. Végül a 19. század elején került amerikai kézre a település, és virágzása töretlen maradt.
A történelmi városközpontban megannyi érdekes ház emlékeztet a múltra, itt van például az USA első fából épült iskolája. A hangulatos kisváros mellett álló nagy óceánparti kőerőd demonstrálja, hogy azért Amerikában is volt középkor. A csillagkorról nem is szólva! De arról majd legközelebb…
Széles Tamás írása
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)