Mit keres a Nagytemplom tornya egy erdélyi városban?
Szerző: Szénási Miklós | info@dehir.hu Közzétéve: 2013.04.01. 10:05 | Frissítve: 2013.04.02. 08:29
Nagybánya – Meglepő élmény, amikor Nagybányán megpillantjuk a híres debreceni Nagytemplom egyik tornyát a város felett. Hogy kerül ez ide? Feltápászkodott és átsétált a város- meg az országhatáron?
Nem első ízben írunk Nagybányáról. A Debrecenhez nem túl messze fekvő erdélyi település és a cívisváros számos ponton kötődik egymáshoz. Akár civil szervezetek, szerveződések (vadászok, festők) kapcsolata okán, akár azért, mert az erdélyi városban meglepő látványosságot fedezhet fel az arra járó debreceni.
Különleges, elképesztően meglepő élmény, amikor Nagybányán jártunkban-keltünkben megpillantjuk a híres debreceni Nagytemplom egyik tornyát a város felett... Hogy kerül ez ide? Feltápászkodott és átsétált a város- meg az országhatáron? Aztán persze közelebbről nézve kiderül, csak nagyon erős hasonlóságról van szó. Az ottani református templomnak ugyanis nem két, hanem csak egyetlen tornya van, a színei is mások, összességében mégis elképesztő módom emlékeztet a Debrecen jelképének számító párjára.
A cívisváros más módon is „jelen van” Nagybányán, azt tapasztaljuk, ahogy ismerkedünk a várossal az ottani egyetemen tanító Gönczi István professzor kalauzolásával.
Nagybányán található Európa legnagyobb regionális ásványkincseket bemutató múzeuma. Az impozáns tárlat két emeleten, több teremben mutatja be a környékbeli hegyek mélyén termett kristályokat, különleges természeti képződményeket. Egy ottani plakát tanulsága szerint a debreceniek is láthattak már ízelítőt ezekből a kincsekből, pár éve ugyanis a Déri Múzeumban is járt az intézmény vándorkiállítása.
A legeknél tartva: Nagybányán épül Románia legnagyobb ortodox katedrálisa. Ott jártunkkor már nem csupán az alapok álltak, hanem már „üzemelt” maga a templom alsó része is, ahol éppen keresztelő zajlott. Ezért a katedrális magyarul is beszélő papjával nem tudtunk találkozni, viszont megismerkedtünk egy szimpatikus és nagyon fiatal atyával, Vaszil Poppal, aki még nem hozta meg a döntést, hogy tesz-e szerzetesi fogadalmat, és ezzel lemond-e a házasság lehetőségéről. Ez az ifjú egyházfi nagyon szívélyes és barátságos volt: megmutatta a szentélyt és a majdani könyvtárat, s elmagyarázta, hogy azért találhatók meg itt a romániai zászló színei, mert az ortodox templomok mindig nemzeti jellegűek.
Bár kis társaságunk két napot töltött Nagybányán, az időjárás jóvoltából esőben, hóban és havas esőben egyaránt volt részünk. S persze, hűvös időben is. Egy, a debreceni zsibvásárra kísérteties módon emlékeztető piacon is megfordultunk, illetve mellette egy olyan intézményben, mely stílusát és küldetését tekintve nagyon emlékeztet a debreceni Tímárházra is. Nagybányán nagyon sokan foglalkoznak művészettel és kézművességgel is: fontosnak tartják a hagyományőrzést, amiben egyébként – mondhatni – kiegyensúlyozott viszonyok vannak az ott élő magyarok és románok között. Mindegy, ki melyik nációhoz tartozik, az alkotást, a kreativitást, a szép műveket sokra tartják és megbecsülik. Erre jó példa volt a Juga-házaspár is, akik lakótelepi otthonukba invitáltak. A férj, Viktor, elismert költő, felesége pedig vérbeli néprajztudós, aki életét a népművészet gyűjtésének szentelte.
Visszakanyarodva a hűs szelekre: a nagybányai főtéren bóklászva szembesültünk azzal, milyen változatos képet tudnak Európa e térfelén mutatni a városok. Itt, a központban egymás mellett sorakoztak már-már középkori hangulatú épületek, roskadozó, megviselt romok és stílusosan felújított. különleges hangulatú kávézók, éttermek. Az egyikbe, mely fölött a városképet izgalmasan színesítő szobor nyújtózott a sikátor fölé, be is tértünk. Mintha a kontinens túlsó felén tértünk volna be egy kávézóba. Gyönyörű dizájn, udvarias kiszolgálás fogadott, s különleges ízű gyümölcstea. Úgy éreztük, hát igen, Nagybánya is azok közé a helyek közé tartozik, ahova érdemes időről időre visszatérni.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)