Fekete vulkáni talajon is futott Hawaii szigetén a debreceni Ironman
Szerző: Bögre Zoltán | bogre.zoltan@dehir.hu Közzétéve: 2019.10.28. 09:20 | Frissítve: 2019.10.28. 09:21
Összesen több mint 220 kilométert tett meg úszva, biciklivel és futva Varga Zoltán. Keményen készült a vb-re és jó eredményt ért el, de számára az élmény sokkal fontosabb volt.
A triatlon őshazájában, Hawaiin rendezték nemrég az Ironman világbajnokságot, ahol mintegy 2500 versenyző állt rajthoz, hogy a világ egyik legkeményebb versenyét a lehető legjobb eredménnyel teljesíthesse. Köztük volt a Debreceni Egyetem Biofizikai és Sejtbiológiai Intézet docense, dr. Varga Zoltán is. A kemény, napi több órán át tartó felkészülés meghozta a gyümölcsét, hiszen a tapasztalt sportember teljesítette azt a célt, amit kitűzött maga elé: célba ért, és még élvezte is az embert próbáló megmérettetést.
Dehir.hu: Túl van a versenyen. Tényleg olyan nehéz volt, mint amilyenre számított?
Varga Zoltán: Arra számítottam, hogy meleg lesz, inkább az volt a kérdés, miként fogom bírni azt, hogy
a bringázást és a futás nagy részét fekete lávaföldeken kell teljesíteni, ráadásul a szigeten jellemzően a szél is erős és a páratartalom is magas. Helyenként 70-75 kilométeres sebességgel száguldottunk lefelé, közben pedig a szél nagyokat lökött rajtunk.
Bár valóban meleg volt, 32-33 fok, és igen élénk szél, mégsem voltak olyan extrémek a körülmények, mint amire számítottam, így viszonylag jól viseltem.
Dehir.hu: Összesen 226 kilométer. Korábban az mondta, mindegy, hogyan teljesíti a versenyt, csak nehogy sétáljon közben. Ezt a fogadalmat sikerült megtartani?
Varga Zoltán: Azt nem akartam, hogy ellőjem a puskaport és elfogyjon az erőm. A terv az volt, hogy a nagy melegben a frissítő állomásokon lelassítok, az evés-ivás miatt ott inkább a gyors gyaloglás volt jellemző. A futás elején sokan lehagytak, akik közül aztán többeket visszaelőztem 20-30 kilométer után, amikor már sétáltak. Inkább biztosra vettem a taktikát annak érdekében, hogy végigérjek, így az utolsó 8-10 kilométer jól sikerült, mert maradt bennem erő, a végén a célhoz közeli lejtős szakasz pedig már nagyon nagy élmény volt. Sok volt a néző, akik hajtották a versenyzőket, ilyenkor még a rejtett tartalék is elő tud jönni.
Körülbelül 150 méterre a céltól megjelentek a lábamban a görcsök a gyorsabb tempó miatt, szerencsére egy kis lassítással megúsztam, és boldogan futhattam át a célon.
Dehir.hu: Meg van elégedve az eredménnyel, vagy maradt némi hiányérzet?
Varga Zoltán: Összességében 54. lettem a korcsoport 244 indulója között. Erre a versenyre már csak azok jutnak el, akik a kvalifikáló viadalokon a legjobbak között végeznek. A helyezés már nem érdekelt, a volt profikkal amúgy sem tudtam volna lépést tartani. Célba értem, ráadásul nagyjából a tervezett idővel, így ezzel tökéletesen elégedett vagyok. Az élmény kedvéért csináltam, ráadásul büszke lehetek arra, hogy a korcsoportom felső 22 százalékában végeztem. Örülök, hogy egyenletes tempóban sikerült teljesítenem a távot, nem sérültem meg, és maradt elég energiám egy emlékezetes befutóra.
Dehir.hu: Korábban azt mondta, hogy ez a verseny a presztízs miatt is nagyon fontos. Érezhető volt, hogy ez nem csupán egy egyszerű megmérettetés?
Varga Zoltán: Hihetetlen kiszolgálás volt a viszonylag kicsi Kailua-Konában, ahol az ott lévők nyolcvan százaléka triatlonos.
Azon a napon tíz emberből nyolc sportoló volt, mindenhol mezbe öltözött atlétákat lehetett látni. Azért a körítés sem semmi: minden tele volt kiállítókkal, bicikliket, mezeket, Iroman-logós ruhákat, tárgyakat árultak, lázba jött az egész település.
Nagyon látványos volt mindez. Ötezer ember segítette a sportolókat, teljes kiszolgálás volt és nagyon profi volt az egész szervezőgárda.
Dehir.hu: Az említett célba érésen kívül verseny közben voltak nehéz pillanatok?
Varga Zoltán: A futás utolsó 10 kilométerén éreztem, hogy innen már végig megyek, de nem lett volna szép sántikálva, fájdalmas grimaszokkal célba érni. Ugyanaz volt, mint Frankfurtban, tudtam, hogy ha takarékon megyek, nem lehet baj, nem is volt mélypontom, de amikor már túl vagyok nyolc óra versenyzésen, és látom magam előtt a végtelennek tűnő utat, akkor azt pszichésen sem könnyű elviselni. Darálni kell, és akkor közeledik a cél is. Éppen azért szükséges a sok hosszú edzés, hogy az ilyen pontokon is át lehessen lendülni. Szerencsére sokat nem kellett gondolkodnom, mentem előre.
Dehir.hu: Milyen a versenytársak hozzáállása? Akad ilyenkor némi kommunikáció egymás között, vagy mindenki csak a saját teljesítményére próbál koncentrálni?
Varga Zoltán: Hullámokban indítottak minket, így a rajtra várakozva az úszás előtt volt egy kis idő arról beszélgetni, hogy ki honnan jött, milyen versenyeket teljesített. Először láttam őket és valószínűleg utoljára is.
Dehir.hu: Kizárólag a vb-ről szólt ez a pár nap, vagy azért jutott idő arra is, hogy körül nézzen? Hiszen a helyszín mégiscsak a festői Hawaii volt.
Varga Zoltán: Tizennyolc évvel ezelőtt két évet éltem a családommal Hawaiion, a doktorim megszerzése után dolgoztam egy másik szigeten. Honoluluban, az egyetem egyik laboratóriumában vállaltam munkát, s akkor alaposan szétnéztünk, sokat utazgattunk, sok mindent láttunk.
Most nem is terveztem kirándulást és a családom sem jött velem, ez az út csak a versenyzésről szólt.
Dehir.hu: Hawaii a világ túlsó felén van, milyen volt az utazás?
Varga Zoltán: Igazából már rögtön az elején adódtak problémák. Kifelé katasztrofális volt az utazásom. Késett a járatom, ezért nem értem volna el csatlakozást, az első éjszakát emiatt a reptéri hotelben töltöttem. Így aztán eggyel kevesebb napot voltam a helyszínen, és rápihenni sem tudtam rendesen a versenyre. A bőröndöm is két nap késéssel érkezett utánam Hawaiira, felesleges stressz előzte meg tehát a versenyt. Sokat repültem már korábban, de ennyire rossz élményben még nem volt részem, pedig most kellett volna jól sikerülne az utazásnak.
Dehir.hu: Nehéz volt átállni a magyarországi időszámításra, visszazökkenni a hétköznapokba, tudván, hogy túl van élete egyik legnagyobb erőpróbáján? Egyfajta rutin is eltűnt mostanra a hétköznapokból?
Varga Zoltán: Tizenkét óra eltolódás van Magyarország és Hawaii között, ami nem kevés, de valahogy most nem viselt meg annyira, mint máskor egy hatórás különbség. A hazaút 35 óra volt, amit viszont már nagyon nehéz volt feldolgozni. Itthon, éjszaka többször felkeltem és nappal is elég fáradt voltam. Mivel az utazás előtt az egyetemi órarendemet is átszerveztem, hogy a verseny előtt minél kevesebb elfoglaltságom legyen, ezért most kell ezeket pótolni, így sűrűek a napjaim. A verseny után jó pár napig pihentem, de azóta minden nap elvégzek egy rövidebb edzést. A nappalok már rövidek a hosszú edzésekhez, de a mostani tréningek egyébként is inkább a felfrissülést segítik, amit nagyon élvezek. A sok egyedül végzett bringaedzés után most többször csatlakoztam egy kis csapathoz, ami változatosabbá teszi a mozgást. Érzem azért, hogy még mindig bennem van a verseny, az izmaim még nem heverték ki a vb hatásait. Ilyenkor nem szabad erőltetni az edzést, mert a sérülésveszély is nagyobb.
Dehir.hu: Ez volt az utolsó megterhelő próbatétel, vagy azért nekifutna még egyszer?
Varga Zoltán: A verseny előtt azt mondtam, hogy egy ilyen verseny után már nem vágyok másra, hiszen teljesült a célkitűzés. Nagyon időigényes a felkészülés, a munkám mellett most már nehezebben fér bele egy újabb ilyen kihívás.
Szeretnék kisebb és rövidebb távú versenyeken indulni. Most fogom ünnepelni az ötvenedik születésnapomat, azt hiszem ennél a versenynél nem is kívánhattam volna szebb ajándékot!
A jövő szezonban itthon szeretnék sokat versenyezni, azokkal a barátaimmal és sporttársaimmal, akikkel évtizedek óta küzdünk egymás ellen. Ha kihevertem a mostani versenyt, keresek új kihívásokat, egyelőre most egy kis pihenésre vágyom. Végül szeretnék köszönetet mondani a családomnak, barátaimnak és Vinibike-os sporttársaimnak, hogy támogatták a felkészülésem és kijutásom erre a fantasztikus versenyre.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)