Vérmezei vidámság – élet a Nagysándortelepen
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2012.08.22. 08:03 | Frissítve: 2012.08.23. 08:02
Debrecen – Barátságos, vendégszerető, nyílt emberek, gondozott utcák és takaros porták – sokan nem is gondolnák, hogy ez is a Nagysándortelep. Nem kevesen vannak ugyanis, akik előítéletekkel viseltetnek a városrész iránt, s rosszhírűnek tartják a környéket.
A korábban Téglavető, majd Rákosi-telep nevű övezet ma a szabadságharc 1849. augusztus 2-i csatájában részt vett magyar csapat parancsnokának a nevét őrzi. A debrecenieket egyébként nemcsak a telep közbiztonságáról alkotott véleményeik osztják meg, hanem az is, hogy hol volt a „Citromsziget”-nek titulált zóna: itt vagy a Kishegyesi út túlsó oldalán.
Szalóki Róza az urát gyászolva, szomorúan kerekezett hazafelé.
- A régi időkben, amikor még sok cigány lakott itt, emiatt és a Kishegyesi úti téglaégető miatt Citromszigetnek is hívták a területet. Az egykori gyár mögött most is vannak putrik – válaszolta az özvegy, aki amúgy szereti például a Nagysándortelep csendességét. Elmondta azt is, hogy kért és kapott támogatást az önkormányzattól a temetésre.
- Nem a polgármesteri hivatal a hibás, hanem a nép, mert olyanok kérnek segélyt, akik nincsenek rászorulva. Akiknek meg kéne, azoknak nem jut – fogalmazott az asszony. Megosztotta velünk azt a tapasztalatát is, hogy az itteni élet nem olcsóbb, mint a városban.
A 163 évvel ezelőtti harcban a mieink a közeli – akkori nevén – Kokasló-kunhalomnál ütköztek meg a sokszoros túlerőben lévő orosz cári csapatokkal. A ma a Metro Áruháznál található dombon ütötték fel Nagysándor József tábornok vezérsátrát - különös módon azonban a magyar tiszt nem vett részt az összecsapás kezdetében, mivelhogy az idő alatt a Bika Szállóban ebédelt a város fogadásán.
- Szokta még belvíz elönteni a környéket? – kérdeztük az egyik presszó üzemeltetőjétől.
- Itt, nálunk régebben sem okozott gondot a belvíz, a lenti részeken azonban sokszor árasztotta el az ingatlanokat. A Lapos nevű mezőt – ami a vasúti sín és a Tegez utca között van - szinte állandóan víz borította. Korábban az egyik téglagyár sportpályája helyén is hasonló tocsogó volt. Csak ebben a városrészben egyébként négy téglagyár is működött, s az utolsót nyolc-tíz éve zárták be. Még állnak a kéményei, de eladó.
Azon a másfél évszázaddal ezelőtti nyári napon az oroszok váratlanul támadtak a mieinkre. Mindemellett a cári sereg nagyon óvatosan nyomult, mivel azt hitték, hogy Görgey főerejével találták szemben magukat. A csatát azonban mégis elvesztették a magyarok, s ez végül a szabadságharcot is megpecsételte, hiszen néhány nappal később honvédjeink letették a fegyvert Világosnál. Nagysándor József elmenekült, s csak később fogták el, majd pedig – tizenkét tábornoktársához és Batthyány Lajoshoz hasonlóan – őt is kivégezték.
A Nagysándortelepet egyébként a „régi szép időkben” a házgyár óriási létesítménye is övezte (ma sok más egyéb cég használja az ingatlant), ugyanakkor a városrész határában napjainkban ipari parkok, műanyagüzem és nagyáruházak is vannak. De vajon manapság teremhet-e itt babér a fiataloknak? – szólítottuk meg a Lapos mellett sétáló Molnár Krisztiánt és Juhász Bettinát.
- Munka semmi, én valószínűleg tovább is állok. Itt a telepen az iskola melletti, egyetlen játszótér is be van zárva, s a mi korosztályunknak meg végképp nincs helye az együttlétekre. De ha lenne is például egy közösségi ház, valószínűleg azt sem használnák ki – vélekedett kiábrándultan a fiatalember.
Drága Géza és Geréb János szerint (akik egy teraszon diskuráltak) sok utcát kéne leburkolni, rendbe tenni, és a betörések miatt az is hasznos volna, ha gyakrabban figyelnék a környéket a rendőrök. A Cimbalom utcában az út rossz minőségét mi is megtapasztalhattuk, és láthattuk, amint az ott lakók is kerülgetik a tengely- és bokatörő gödröket. A közelben szemügyre vettük a Nagydombnak mondott halmot is, ami egy hölgy szerint már a törökidőkben is ott volt, ma meg tele van gazzal, és sokan oda dobálják a szemetüket…
Apropó domb. Az 1849. augusztus 2-i vérfürdő után a csatateret hermetikusan lezárták az oroszok, s a parancsnokuk szabad rablást engedélyezett. A holttestek addig kint feküdtek a rekkenő hőségben… A győzelemtől és a fosztogatástól megittasult oroszok gyomra nem bírta vég nélkül a féktelen lakmározást: a kitört járványok miatt is, végül csaknem ötször annyian haltak meg, mint a magyarok. Ne feledjük, ebben a halálozási arányban az is szerepet játszott, hogy az augusztusi ütközet kezdetekor a mieink még rengeteg betolakodót ki tudtak lőni, mivel a cáriakat csupán a kukoricás takarta.
- Az csak szöveg, hogy ez egy rosszhírű környék! – legyintettek felvetésünkre az ezeréves cimborák. – Mindketten itt születtünk, és úgy ismerjük a telepet, mint a tenyerünket! Szeretünk itt élni, úriemberek laknak itt, s az embereket is ismerjük! Összetartunk, sakkozunk, tévézünk, beszélgetünk és főzünk is, most például körömpörkölt lesz hosszú krumplival és kovászos uborkával. Tavaly sakkversenyt is csináltunk, tele volt minden asztal, utána pedig jó mulatsággal folytattuk a programot!
És ezt olyan vidáman, annyira ízesen mondták, hogy mi mással is búcsúzhattunk volna: - Éljen a Nagysándortelep!
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)