Szabó Magda nyomába eredtünk a debreceni belvárosban
Szerző: Óvári Anna | info@dehir.hu Közzétéve: 2019.10.07. 11:22 | Frissítve: 2019.10.13. 09:35
Debrecen – Ismerős épületek és ismerős helyszínek előtt idéztünk meg az írónő mellett más jeles debreceni hölgyeket is: többek között Szendrey Júliát, Fahidi Évát és özvegy Hegyi Mihálynét.
A MagdaFeszt programkínálatának része volt a művészeti programok mellett egy szombat délelőtti séta is, mely a Csokonai Színház elől indult.
– Mikor a várost mutatom be az idelátogató csoportoknak, sétáim során mindig a régmúlt jól ismert férfialakjait vagy a hozzájuk köthető műemlékeket mutatom be. Azonban ha egy olyan női személyt kéne mondanunk, aki Debrecenhez kötődik, akkor valamennyiünknek biztosan Szabó Magda jutna eszünkbe, hiszen ő az, aki a legtöbbet tette azért, hogy a maga írói eszközeivel megismertesse Debrecent. A séta tematikája rá épült, azonban nem kerülheti el a figyelmünket több más olyan női alkotó sem, akik életművük és munkásságuk révén hozzájárultak ahhoz, hogy a várost híressé tegyék – hallhattuk Erdei Nóra idegenvezetőt, a séta vezetője és egyben az ötletgazdája is.
Legelsőként az egykori Dóczy Leánynevelő Intézethez látogattunk el: idejárt Szabó Magda diákként, később pedig az intézmény tantestületét erősítette. Az iskola udvarán található az írónő születésének 100. évfordulóján avatott emlékház, mely
korabeli bútorokkal, személyes tárgyakkal, fényképekkel, idézetekkel és televíziós interjúkkal idézi meg Szabó Magda személyét, munkásságát és műveit.
Ezután a Batthyány utca 16. alatt időztünk el: e házban lakott Petőfi Sándor gyermeküket váró fiatal feleségével 1848-49 telén. Szendrey Júlia egy korát meghaladó, jómódú fiatal hölgy volt, akinek az életét végigkísérte az újító szemlélet: rövidre vágatta a haját, nadrágot hordott és szivarozott. Ez a 19. században nagyon formabontó magatartásnak számított. Haladó szellemiségéből adódóan úgy gondolta, fiatal özvegyként neki még jár a boldogság, így Petőfi meggyászolása után újra férjhez ment, másodjára Horvát Árpád történészhez. Az akkori közvélemény ezért a frigyért nem lelkesedett, mivel úgy tartották, hogy egy elismert költő özvegye nem mehet hozzá máshoz. Sokan nem tudják, de Szendrey Júliának is jócskán köze van az irodalomhoz: verseket írt, naplót vezetett, műfordítóként pedig ő volt az első, aki Hans Christian Andersen meséit dánról magyarra fordította: többek között A rendíthetetlen ólomkatonát és A császár új ruháját is.
Még mindig Petőfinél maradva egy Debrecenhez köthető színésznőről is hallhattunk. Mielőtt a debreceni kőszínház megépült volna, több helyszínen tartottak a városban színházi előadásokat. Többek között a Szent Anna és a Batthyány utca sarkánál álló épületben is, melyre emléktábla is felhívja a járókelők figyelmét. Prielle Kornélia is fellépett itt, aki éppen színen volt, mikor megtudta, hogy az akkoriban már jól ismert Petőfi megérkezett az előadásra. Így az eredeti színpadi forgatókönyvet felrúgva a költő egyik művét: A virágnak megtiltani nem lehet című versét adta elő.
Ezzel nem csak a nézőközönséget, hanem Petőfit is lenyűgözte, aki másnap már találkára hívta a színésznőt és hamarosan meg is kérte a kezét. A frigy azért nem jött létre, mert sem a református lelkész, sem a katolikus pap, sem a szülők nem adták áldásukat a házasságra. Prielle Kornélia egyébként nagyon híres volt a nagylelkűségéről, hadirokkant édesapja ápolása mellett idős rokonokat, nevelt lányokat és kiöregedett színésznőket is támogatott, otthont adott nekik. Ő volt a Nemzeti Színház első örökös tagja és róla írták az első életrajzi könyvet.
A következő állomása a sétának a Szent Anna utcán, a Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium volt. Mint a falon lévő emléktáblán olvashatjuk, Svetits Mátyás, egy német származású kereskedő és felesége hagyatékából alakult ki a mai intézet. A házaspár gyermekeik elvesztése után úgy döntött ugyanis, hogy minden vagyonukat egy leánynevelő intézet létesítésére fordítják. Jablonczay Lenke, Szabó Magda édesanyja is itt nevelkedett, valamint itt állt az a ház is, ahol az írónő gyermekkorának néhány évét eltöltötte. Az őt körülvevő miliőről az Ókút című művében emlékszik vissza:
„A földszint középső lakása volt a miénk, ablakainkból jázmin- és spireabokrokat lehetett látni, bejárati ajtónkkal szemben ott volt a poroló, amelyet két bodzafa lecsonkolt vállára rögzítettek, s amelyek minden tavasszal megpróbáltak úgy élni, mint a többi fák, levelet hoztak, friss hajtásokat, ha tűrték volna, kibontják virágaikat is. Ám a háziúr lemetszette minden évben az újszülött, próbálkozó gallyakat, a poroló tárgy volt a szemében, nem illett hozzá se levél, se virág, hiába állt két eleven fatörzsön. Az elmúlás és halhatatlanság sajátságosan bonyolult viszonylatára a lecsonkolt és évente újra kihajtó bodzafák tanítottak először.”
Ezt követően a volt Hitelbank épületénél időztünk, melyet négy szobor díszít. 1938-ban pályázatot írtak ki, hogy szobrokat tervezzenek az épület négy kőkonzolára, s ezt Gregersenné Lux Alice nyert el. Érdemes megfigyelni őket, ha arra járunk: e szobor nőalakjai az ipar, a mezőgazdaság, a kereskedelem és a szorgalom megtestesítői.
A séta a Hal köznél folytatódott. Egykor a Simonffy utcától nem messze húzódott a zsidónegyed. A második világháború előtt egy nagyon virágzó, 12 ezres zsidó közössége volt Debrecennek. Fahidi Éva nevét azért is fontos itt megemlíteni,mert az Apolló mozi múlt csütörtök óta vetíti A létezés eufóriája című dokumentumfilmet. A 93 éves Fahidi Éva egy kortárs táncművésszel közös színpadi produkcióban vett részt. A dokumentumfilm a próba folyamatait örökíti meg, de felidézi Fahidi Éva fiatal éveit is: közel ötven rokona veszett oda, s vált a holokauszt áldozatává. Ő maga nagynénijével tért vissza az Auschwitzból. Sokáig elnyomta magában azokat a szörnyű élményeket, melyek 18 éves korában a koncentrációs táborban érték, később azonban néhány volt rabtársával visszalátogatott Auschwitzba, és ennek hatására megírta A dolgok lelke című önéletrajzi írását, mellyel ma is járja az országot és előadásokat tart.
A főtérhez közeledve, a Kossuth-szobornál a politikus testvére került előtérbe. Kossuth Zsuzsanna bátyjához hasonlóan 1849-ben érkezett Debrecenbe. Kossuth Lajos őt nevezte ki Debrecenben a tábori kórházak főápolójává: szerte az országban 70 kórházat létesített és személyesen is jócskán kivette részét a betegápolásból.
A Kossuth-szobor szomszédságában emelkedik Szabó Magda emlékműve is, melyet 2017. október 5-én, az írónő halálának 100. évfordulója alkalmából avattak fel, és amely Debrecen ikonikus épülete, a Nagytemplom előtt található, mely szintén fontos szerepet kapott az irodalmár életében. (A szobor készítője is egy hölgy volt: E. Lakatos Aranka.)
Utolsó megállója a sétának az Emlékkert volt, ahol a Gályarabok emlékoszlopát tekinthettük meg: a 17. században, az ellenreformáció idején több száz debreceni protestáns lelkészt elhurcoltak, előttük tisztelgett özvegy Hegyi Mihályné készíttette az emlékművet, melyen Szabó Magda egyik anyai felmenőjének a neve is olvasható. Ahogy édesanyjának a nagytemplom, úgy az Emlékkert mögött húzódó Református Kollégium Szabó Eleknek, vagyis az írónő édesapjának volt a szíve csücske.
Sétánk itt véget ért, ám természetesen két óra alatt nem ismerhettük meg az összes olyan női alkotót, aki Debrecen történetéhez, történelméhez hozzá tudott tenni. Ám az biztos, hogy nélkülük ez a város nem lehetne olyan, amilyen ma.
HOZZÁSZÓLÁSOK (1)
Gémesi Gábor
Porkoláb Gyöngyi ès kollègái sokat tesznek azèrt, hogy fennmaradjon Szabó Magda emlèke.