Ismeri ön igazán Debrecen belvárosát? Járja be velünk! – fotókkal
Szerző: Magyar Evelin | magyar.evelin@dehir.hu Közzétéve: 2018.07.28. 11:00 | Frissítve: 2018.08.01. 11:23
Debrecen - A nyakas cívisek munkamániások voltak, de a város támogatásáról sem feledkeztek meg. Hogy éltek, dolgoztak? Milyen csodás palotákat köszönhet nekik a mai cívisváros? Három órás sétán tudhattuk meg minderről többet.
Izgalmas programon vehetett részt az, aki az Imagine Debrecen által szervezett séta útvonalát járta végig péntek délelőtt. Sesztina-család, megyeháza, Csonkatemplom, szerelmek, termények és szürke marhák: a város több száz évnyi történelmébe nyerhettünk bepillantást, a vezérfonalat pedig tájékozott idegenvezetőnk, Bordás Péter (aki nem összekeverendő névrokonával, az ismert építésszel, kinek nevéhez több debreceni tervezés is fűződik) fogta.
A négy díjnyertes szobor
Bár az útvonal viszonylag rövid volt – a megyeházától a Debreceni Kereskedelmi Akadémiáig jutottunk, egy, a Halközben tett kitérővel –, három óra alatt értünk el a végpontig.
Annyi izgalmas részletet lebbentett fel a Tessék, csak tessék! – séta a kereskedő cívisek nyomában című program, hogy mindenhol hosszasan elidőztünk,
s a déli hőségben még egy hűsítő közös limonádézás is belefért a héttagú csapat idejébe. (Ebbe a cikkbe nem is fér bele minden részlet, amiről hallhattunk a program során, a legizgalmasabbakat szeretnénk megosztani az olvasókkal.)
A megyeháza árnyékában rövid történelmi felvezető során felvetődött a kérdés: egy olyan helyen, ahol se folyó, se hegy, csak a nagy pusztaság van, hogyan lehetett felvirágoztatni a 14-15. századtól egy várost? A válasz erre a kereskedelmi útvonalakban és a környéken folyó szürke marha tenyésztésben rejlett.
A magyar állatfaj annyira népszerűnek számított, hogy egészen Nyugat-Európáig terelték el a marhákat: Nürnbergben, a Pegnitz folyó partján álló vágóhíd kapuján például ez az állat is helyet kapott.
A szürke marhák tenyésztéséből meggazdagodott parasztok ezután Debrecenbe költöztek, s így jöhetett létre a vagyonos, kereskedelemmel foglalkozó réteg. Nem csak a szürke marhák örvendtek nagy népszerűségnek kontinens szerte: az ország legnagyobb vidéki malmában, az István gőzmalomban (innen ered a Malompark neve) őrölt liszt jó híre szintén egészen messzire jutott.
Debrecen 1876-ban lett Hajdú vármegye központja, ekkor vált indokolttá, hogy állandó ülésezőhely jöjjön létre. Elsőként a Fehérló (egyes említések szerint Fejérló) Szállóban folytak tanácskozások, ám miután ezt kinőtték, létrejött a Vármegyeháza. Az impozáns, magyar szecessziós stílusú épület máig a város egyik jelképének tekinthető. Ha jobban megnézzük, különleges részletekre figyelhetünk fel. Falát indamotívumok és négy hajdú szobra ékesíti, a homlokzat pirogránit díszítőelemeit a pécsi Zsolnay porcelángyárban készítették, legfelül Árpád vezér másfél méteres bronzszobra áll. A belső terekből jobban megfigyelhető hét színes ólomüvegen pedig a hét vezér alakja rajzolódik ki.
Nyakas cívisek cizellált palotákban
Sétánk útvonalát egy, a város életében meghatározó szerepet játszó „sárhíd” vonulata határozta meg. A nagy esőzések idején a sárban elakadtak volna a szekerek: ezt elkerülve egy 670 méter hosszú fahíd biztosította a közlekedést.. Ezt a hidat csak rossz időben használhatták a helyiek, száraz idő esetén sorompóval lezárták.
Ahhoz, hogy valaki igazi debreceni polgárrá válhasson, egy költséges vételbe kellett vernie magát: belvárosban, így többek között a Piac utcán kellett házat vásárolnia.
Ennek nyomán a legvagyonosabb betelepülők szépen sorban benépesítették a környéket a 19-20. század folyamán: impozáns, díszes homlokzatú épületek, gazdag üzletek jelentek meg a településen. Az adakozásra képes, nyakas, dolgos, ám roppant konzervatív cívisek töltötték meg a várost, amely a mai méretének csak töredékét tette ki néhány száz éve. A belső magban így zajlott az élet, kis vásárokat rendeztek csak, módos emberek lakták, a városfalon kívüli helyeken pedig a nagyobb vásárokat tartották. Innen ered a Külsővásártér megnevezés.
A részletes bevezető után mi magunk is felkerestük a nagy hagyományú debreceni kereskedőcsaládok házait. A Piac utca néhány épületének homlokzatán az egykori pásztorélet jelenetei elevenednek meg: egyes stukkókon a szürke marhákat terelő hajdúk is megfigyelhetők. Az üvegkereskedelemmel foglalkozó Kaszanyitzky Endre csodás háza kívül-belül gyönyörű látványt nyújt. Az épület ma könyvesboltnak ad otthont, így a gazdagon díszített falakat, a monogramot őrző díszeket és szobrokat is megcsodálhatjuk. A 19 évesen saját üzletet alapító kereskedő támogatta a várost, ám nem bocsátkozott politizálásba: a falakon családtagjai körében készült fotókat is megosztottak.
Innen továbbhaladva az egykori Hungária kávéházhoz jutottunk, amely 1887-ben és 88-ban épült, ez az 1846-ban megalakuló Első Debreceni Takarékpénztár beruházása volt. Itt ma McDonald’s üzemel. Viszonylag szokatlan, hogy egy gyorsétteremben ilyen díszes oszlopok kapjanak helyet, ezért is érdemes ide betérni legalább egy körbenézés erejéig.
Ennek külső sarkán a szorgalom szimbóluma, egy méhkas (szalmából, ritkán gyékényből vagy vesszőből font kas, melyben régebben a méheket tartották) szerepel, valamint a görög Hermész (a rómaiaknál Merkúr), az utazók és a kereskedelem istenének alakja kap helyet.
Ezzel szemben, az utca túloldalán állt Löfkovits Artúr órásüzlete: a gazdag üzletember gyűjteményét a városnak adományozta, ez a nagylelkű felajánlás volt a Déri Múzeum létrejöttének egyik pillére.
Volt itt minden: színház, fűszeres és kaszinó
A derecskei jobbágycsaládból származó Csanak József patinás palotájához vezetett ezután utunk. A roppant tehetős kereskedő sokat tett a város kulturális életének fellendítéséért: az ő adományának köszönhetően jöhetett létre az első, ismert személyt ábrázoló debreceni köztéri szobor, amely Csokonai Vitéz Mihályra emlékezett meg. Érdekességként idegenvezetőnk, Bordás Péter elmondta, hogy a konzervatív cívis vezetőktúl soványnak találták a költő alakját, ennek ellensúlyozására került a szobor végső változatára a palást. Csanak József a színházi életért is sokat tett: a Csokonai Színházban két sort bérelt, ide járt rendszeresen családjával, s személyzete is élvezhette az előadásokat.
A volt Hitelbank homlokzatán négy karakteres szobor kapott helyet: az első egy pénzes zacskót tartó alak, a második egy méhkassal szerepel, a harmadik a mezőgazdaság fontosságát kiemelve az aratásnak állít emléket, míg az utolsó fogaskereket és kalapácsot tart a kezében az iparra utalva. Lux Alice szobrászművész a négy szoborral az 1930-as években több rangos díjat is elnyert.
A mai Belvárosi Udvarház korábban a (Szabó Magda révén is ismert) Rickl-család tulajdonában állt, itt működtettek jövedelmező fűszerkereskedést. Aki viszont azt hinné, hogy itt csak tárkonyt és sáfrányt árultak, téved: így nevezték régen a közérteket. Igazi különlegességeket is lehetett itt kapni: egy, az idegenvezetőnk által bemutatott videó tanulsága szerint többek között olyan csemegét is, mint a kaviár.
A Török Császárhoz nevű üzlet egyik kuriózuma az volt (a korabeli képek tanúsága szerint), hogy a plafonról egy preparált cápa lógott le.
Mivel akkoriban aligha találkozhatott egy ilyen állattal egy átlagos debreceni, sokan betértek kíváncsiságból a fűszerkereskedésbe (innen meg már jött magától a vásárlás). Az épület kapuját díszes oroszlánfejek díszítik: ez szintén a kereskedők jelképének számított.
A jelenleg rózsaszínben pompázó egykori Első Takarékpénztárról is megtudhattunk pár érdekességet: ezen intézmény megnyitása azért is mérföldkő volt, mert előtte a vagyonos családok biztosítottak kölcsönt másoknak. Bordás Péter elmondta: a magyar szecessziós stílusú épület helyén korábban a második Fehérló Szállóként üzemelt, miután a megyeháza miatt költöznie kellett. Eredetileg nem volt négyemeletes az épület: később toldották meg a negyedikkel. Az 1913-ban épült palotában egy évvel később, majd 1963-ban is tűz ütött ki, ezért a korábbi, a sarkon álló torony helyére egy manzárdtető került. Az épületben bérlakások, kaszinó, kártyakészítő műhely, tiszti klub is helyet kapott.
Ma már buli van a halpiac helyén
A ma népszerű szórakozónegyedként üzemelő Hal köz egykoron egészen más (és szagosabb) funkcióval bírt: itt volt a halpiac, a Simonffy utcán pedig tejpiac üzemelt. Ide betérve a zsidó kereskedők is szóba kerültek: mint megtudtuk, az 1840-es évekig nem szívesen látott vendégek voltak, ám az új törvények értelmében kénytelenek voltak megengedni a városvezetők, hogy letelepedjenek ők is Debrecenben. A kezdeti 18 család után alig néhány évtized alatt 10 százalékra nőtt a városban a zsidó lakosság aránya.
Ezzel együtt kóser éttermek, zsinagógák, hentesboltok nyíltak: utóbbi annyira népszerű volt a jó minőségű áru miatt, hogy más vallásúak is rendszeresen látogatták.
Túránk végéhez közelítve a Csapó utcánál megtudtuk: ez a város egyik legrégebbi utcája, 1395-ben Homok utcaként említették (Csapó utcaként első említése egyébként 1458-ból maradt ránk). 1395-ben tömörültek céhbe az itt dolgozók. Az utcában tevékenykedő gubacsapók posztókészítő kisiparosok voltak. Valamint a már említett sárhíd egy megmaradt részletét is meglátogattuk, emellett Debrecen régi térképe is szerepel az Aranybika előtt. A szálló egyébként egykori tulajáról, „Borbíró” Bika Bálintról kapta nevét. 1699-ben még egy nádfedeles fogadóként üzemelt, majd később vasból vert, arannyal borított cégért kapott, innen ered jelenlegi neve.
Utunkat az egykori Debreceni Kereskedelmi Akadémiánál fejeztük be: itt megtudhattuk, hogy a jó üzleti érzékkel megáldott cívisekben már elég korán megfogalmazódott az igény arra, hogy a mesterséget iskolában oktassák. Az épület – bár igen hosszú utat járt be –, ma is középiskolaként üzemel, a Bethlen-szakgimnázium tanulói járnak ide.
Aki szeretne hasonló, jó hangulatú szervezett túrán részt venni, a következő hetekben több alkalommal is megteheti: a kereskedők életén túl az idegenvezetők a debreceni irodalom és a gasztronómia rejtélyeibe is bevezetik az érdeklődőket (időpontok és további részletek itt találhatók majd).
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)