Halász János: a múzeum működésében nem az az érték, hogy van miből fűteni
Szerző: Szénási Miklós | info@dehir.hu Közzétéve: 2012.06.04. 10:39 | Frissítve: 2012.06.04. 18:01
Debrecen – Halász János évek óta „ingázik” a főváros és Debrecen között. Gyakran és szívesen tér a cívisvárosba – akár egy kiállítás megnyitója miatt is. A parlamenti államtitkárral az állam szerepéről, a kultúra szervezeti kereteinek átalakításáról, a kulturális rendszerváltásról, a civil szféra és a helyi közösségek szerepének felértékelődéséről beszélgettünk. Interjú.
Dehir.hu: Ha a kultúra a téma, akkor megkerülhetetlen a civil szféra, az értékteremtő közösségek és kezdeményezések sora. Az, hogy nem a készre várunk, hanem aktív részesei akarunk lenni valaminek. Hogy állunk ezen a téren?
Halász János: Amikor a civil szervezetekről beszélünk, ketté kell választani a szervezeti létet, s külön azt a megközelítést, ami a tenni akarásról, az együttlét öröméről, a környezet változtatásának szándékáról szól. Úgy látom, hogy ma Magyarországon a civil szervezeti lét lehetőségei adottak. Nagyon sok minden történt az elmúlt 20 évben, friss, új gondolatok kerültek elő. Viszont nem oldódott meg az a dilemma, hogyha az állam is jelen van a kultúra alakításában – nagyon helyesen, teszem hozzá! –, és nyilván akar is valamit, szeretne megfogalmazni üzenetet, értéket, hogy jön össze az állam intézményfenntartó szerepe és küldetése a civil oldallal. Azt látom, hogy az állami intézményi fenntartáson mindenféleképpen sokat kell változtatni, hogy a dolgok újra a helyükre kerüljenek. A magyar kultúrában szervezeti értelemben ugyanis alig volt rendszerváltozás. Ugyanabban a struktúrában működik a színházi világ, a könyvtári rendszer, mint régen, mint az ötvenes évektől.
Dehir.hu: Ez nem ideológiai kérdés?
Halász János: Egyáltalán nem. Gondoljunk csak bele: eltelt 60 év. Biztos, hogy ugyanabban a szerkezetben kell tovább dolgozni? Akkor is, ha közben rendszerváltozások mentek végbe politikai és kulturális, vagy éppen technológiai értelemben – ha például könyvtárról beszélünk? Egészen biztos, hogy nem. Csak éppen eddig senkinek nem volt hozzá ereje, és szerintem akarata sem. Meg talán nem is gondolkodtak így korábban azok, akikre ez rá volt bízva. A helyzet most megváltozik. A könyvtári rendszer sokkal működőképesebb lesz, ahogy a múzeumok világa is. Most mindenki arról beszél, hogy a megyei múzeumi hálózat micsoda nagy érték. Ez így van. Csakhogy az intézmény működésében nem az az érték, hogy van, s mindig jut rá pénz, hogy fűtsünk, hanem az, hogy a helyi közösség magáénak érzi. A helyi közösségek eddig nem kapták meg az üzemeltetés lehetőségét. Most megadjuk nekik.
Dehir.hu: S tudnak majd élni ezzel?
Halász János: Hogyne tudnának! Miért, eddig nem tudott az állam, a nagy közösség? Dehogynem. Most viszont megteremtődik az az összhang is, ami kell. Eddig arról volt szó, hogy megyei központ működtette a hajdú-bihari intézményeket. Vagy a debreceni Déri Múzeumot, ami a város jussa, mint azt nagyon jól tudjuk, a megyei önkormányzat üzemeltette. Hát jó volt ez így? Nem volt az. Most megtörténik a váltás, ami sok feladattal jár, s jogos kérdés, lesz-e rá elég pénz. De ha eddig volt, akkor ezután is lesz. Csak most a helyére kerül az is, hogy innentől valóban magáénak érezheti ezeket az intézményeket az adott területen élő közösség.
Dehir.hu: Ehhez azonban pénz is kell, nem?
Halász János: Mindez nem a pénzről szól elsősorban, hanem a szervezeti struktúráról, és szerintem rengeteg pénz van benne. Olyan programok zajlanak ma is az országban, amire büszkék lehetünk: például ötszáz, 5 ezer lelkesnél kisebb településen több mint 30 milliárd forintból megújítjuk a közösségi tereket, a helyi közösségi és művelődési házakat.
Dehir.hu: Ha már szóba kerültek a költségek: Debrecenben most stadion épül, viszont évek óta beszélünk a Latinovits Színházról is. Ehhez is pénz kell, túl azon, hogy magára a Csokonaira is ráférne egy felújítás...
Halász János: Pár hete Debrecenben járt a miniszterelnök úr, aki a Debrecen Televízió stúdiójában elmondta, hogy közösen be tudjuk fejezni a Latinovits Színházat. Ugyanezt mondhatom én is. Ez egy régi adósság, mivel a korábbi, elhibázott szocialista kultúrpolitika miatt gyakorlatilag leálltak a magyarországi színházfelújítások. Volt egy időszak, amikor ütemterv szerint zajlott ez a folyamat, az önkormányzatok évről évre kaptak rá pénzt. Aztán ez megszűnt, mert jöttek az uniós források, csak éppen ezeket nem építették be ebbe a rendszerbe, nem számoltak az ilyen nagy kulturális intézmények felújításának lehetőségével. Ezáltal a magyar színházi világ kimaradt ebből. Fű, fa, virág kapott mindenfélét, csak ez elmaradt. Mi most azon dolgozunk, hogy a következő akcióterveinkbe, s az Új Széchenyi-tervbe is beépítsük ezt, és legyen elég pénz színházi felújításra is. Néhány tízmilliárd forintról van szó különben, így azt gondolom, ennek bele is kell férnie. Jól látjuk, milyen állapotban van a debreceni Csokonai Színház – de sorolhatnám a kaposvári, vagy a veszprémit is –, és egyértelmű, hogy ideje egy komolyabb felújításnak. Ha erre szükség van, s ezek állami vagy részben állami fenntartású intézmények, akkor az államnak helyt kell állnia, pénzt kell erre szánnia.
Dehir.hu: Hol a helye a magyar vidéki kultúrának? Születhet-e európai vagy világszínvonalú érték Magyarországon – például éppen Debrecenben?
Halász János: Hogyne születhetne! Ha csak a színháznál maradunk, itt volt például a Képzeletbeli operett. Debrecenben járt a nemzetközi hírű Novarina, megrendezte a darabját, s egy hétig játszotta a Csokonai társulata a párizsi Odeon színpadán. Ahol soha magyar színház még nem szerepelt ilyen hosszú ideig, s ráadásul ekkora sikerrel. Ez egy folyamat: a magyar színházi nyelv és a Vidnyánszky Attila által képviselt nagyon komoly érték kezd beérni. Vagy itt van a Modem, ami más értelemben, de szintén európai szintű intézmény. Ott nem arról van szó, hogy egy új alkotás jön létre Debrecenben, hanem az az érték, hogy létezik egy intézmény, melynek van tartalma, művészi programja. Az a kiállítás-sorozat, ami itt zajlott az elmúlt években, tényleg európai szintű volt. Ki gondolta volna, hogy Debrecenben a Modemnek sok tízezer látogatója lesz évente? Korábban, amikor én kulturális ügyekért felelős alpolgármester voltam, az adatok azt mutatták, hogy volt év, amikor többen megfordultak a Modemben, mint együttvéve a Műcsarnokban és a Ludwig Múzeumban. S hogy most Gulyás Gábor lett a Műcsarnok igazgatója, ott is elindultak hasznos folyamatok. Tehát lehet ezt is jól csinálni, mert az is kulturális teljesítmény, ha jól működtetünk egy intézményt.
Dehir.hu: Van valami, amit a debreceniek tudnak, vagy jobban tudnak, mint mások?
Halász János: Szerintem azt, hogyan kell normálisan, életszerűen vinni a dolgokat. Nem okoskodni, hanem azzal előállni, amire a helyi közönségnek is szüksége van.
Dehir.hu: Budapestről milyennek tűnik Debrecen kultúrája? Mivel ajánlaná a cívisvárost máshonnan ide készülő barátai, ismerősei figyelmébe? Mit nézzenek meg, ha erre járnak?
Halász János: A színházat feltétlenül ajánlom: jöjjenek el, nézzék meg a Scapin furfangjait például. Térjenek be a Modembe, ahol kifejezetten izgalmas művészeti alkotások láthatók. Ha a hagyományőrzés iránt érdeklődnek, akkor meg menjenek el egy másik kiállítóterünkbe, a Tímárházba, ahol helyi debreceni mesterek kiállításai vannak. Vagy nézzék meg Bogdándy György életmű-kiállítását. Aki zenére vágyik, annak azért is érdemes idejönni, hiszen itt működik az ország legjobb kórusa, a Kodály, de nagyszerű, friss szellem uralkodik a Kodály Filharmónia környékén is... Amiben viszont most fogunk lépni, az elsősorban a közösségi művelődés helyieket érintő része: a könyvtárak, közösségi házak világára gondolok, amiket minden nap használni kell. Ez is nagyon fontos: összegyűlnek a hímzőkörben, a kertbarátkör pálinkaversenyt szervez, vagy éppen az egyik közeli általános iskola gálaműsort ad. Ezek mind-mind nagyon fontos értékek, nagyon fontos részét jelentik az életünknek.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)