Hab a tortán: életműdíjat kapott Debrecen legendás cukrásza
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2017.04.08. 10:03 | Frissítve: 2017.04.09. 09:04
Debrecen – Gara Gyula cukrászatban eltöltött évtizedeit már sokan sokféleképpen megsüvegelték. Most nagy szakmai elismerést kapott.
Gara Gyula azt mondja: ő úgy érzi, nem is volt olyan régen, amikor a Kapualja cukrászdában elkezdte inaséveit. Igaza van, hiszen ez csak 1960-ban volt...
Első generációs cukrász dinasztiának számítanak. Gara Gyula szülei a kereskedelemben dolgoztak: édesapja hentes volt, feleségével együtt vittek egy üzletet, ami aztán később odaveszett az államosítás miatt. Nyolcan voltak testvérek, s mivel akkortájt még a kisebb létszámú családok asztalára sem jutott gyakorta sütemény, logikusnak tűnt, hogy a cukrászatot tűzte ki maga elé célul már nagyon korán. Vékonyka gyerek volt, meséli, olyannyira, hogy nem is akarták felvenni tanulónak, mert azt mondták neki, nem fogja bírni a gyűrődést. Anyai győzködés is kellett ahhoz, hogy elkezdhessen cukrászkodni.
„Annyi süteményt ehettem, amennyit csak akartam”
Hogy bebizonyítsa, érdemes volt felvenni, erőn felül dolgozott. Reggel ötkor már ott kellett lenni a cukrászüzemben, mert jött a jegesember, beállt a lovaskocsival a kapu alá, lehúzta a jégtáblát a platóról és már dobta is az asztalra. A feladat hideg és kemény volt: apró darabokra törni és tartályba rakni a jeget. Aztán hidegre meleg: a sütőkemence felfűtése is az ő dolga volt.
Csak ezután jöhettek valódi cukrászmunkák, de azok sem voltak könnyűek. Hiszen például egyszerre 80-100 tojás fehérjéjét habbá verni „nem piskóta”, ehhez már kellett a felnőttek segítsége is. Aztán akkor is a fülébe csenghetett az intelem arról, milyen nehéz szakma ez, amikor a pinceraktárból fel kellett hozni 50 kiló lisztet vagy cukrot.
„De mindent feledtetett az a lehetőség, hogy annyi süteményt ehettem, amennyit csak akartam. Néha még a testvéreimnek is vihettem haza, akik alig várták, hogy hazamenjek”, emlékszik vissza a gyermekkorára Gara Gyula, aki a tanulóévek után került egy nagy cukrászüzembe, ahol 100-120 fő dolgozott és nem Erzsike nénik és Lajos bácsik várták, hanem a korszellemnek megfelelően „kartársak”.
S a kartársak hamar megkedvelték, hiszen bebizonyosodott, hogy amiket a kis cukrászdában megtanult, többet ér, mint az ott lévő felnőttek munkája. Először posztfelelősnek, majd helyettes vezetőnek emelték ki. A katonaság letöltése után az élet megajándékozta egy nagy lehetőséggel. Akkoriban csak tanácsi engedéllyel lehetett feleségül venni egy 16 évet még el nem ért menyasszonyt, de ez az akadály elhárult.
„Ettől kezdve minden a közös akaratunkból történt, a munka, a tervezés, a gondok, a bajok és az örömök együtt értek minket. Ennek éppen a napokban lesz 45 éve”, mondja a mestercukrász.
Ma már igazi vállalkozásnak tekinthető az életműve, hiszen lánya és a fia is vele dolgozik. Barnus cukrász és a sütemények készítésénél figyel oda, hogy minden rendbe menjen. Mónika pedig édesanyjával együtt szorgoskodik a cukrászdában, hogy minden vendég meg legyen elégedve a munkával. Ma már a két unoka is munkatársnak érzi magát, mivel rendszeres látogatók a cukrászüzemben.
„Lilike, a nagyobbik erre született. Már saját receptjei is vannak, és alig várja, hogy együtt kipróbáljuk. Jó cukrász lesz belőle. Sárikának a sütögetés mellett jó érzéke van a szervezéshez, ami ebben a szakmában elengedhetetlen. Ő inkább a cukrászdai részben fog érvényesülni”, mondja a büszke nagyapa, aki már alig várja, hogy ez a kis csapat igazi cukrászdinasztia módjára tegyen meg mindent, hogy a Gara Cukrászda örökre bevésse nevét Debrecen ismert cukrászdái közé. Erre utaló történés, hogy a napokban, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete életműdíj adományozásával fejezte ki elismerését és tiszteletét Gara Gyula a cukrász szakmában eltöltött évtizedeinek elismeréseként.
Az életműdíjban osztozik a feleségével
Cukrászdája igazi családi hely abból a vendégek felől nézve is. Sok az elégedett visszatérő, olyanok is, akik a gyerekeiket, unokáikat is ide hozzák egy kis kényeztetésre. Vannak, akik receptet visznek be elkészítésre, sőt olyan is megesik, hogy valaki beviszi a tortáját, díszítsék fel szépen – igyekeznek minden igényt kielégíteni. Gara Gyula hitvallása szerint a legszebb szakmát választotta, mert édességeket készíteni azt jelenti: örömet okozni másoknak. Nem véletlenül hagyjuk a süteményeket az étkezések végére.
"Ez az életműdíj a feleségem munkájának az elismerése is, aki a 45 év alatt nem csak mellettem volt jóban, rosszban, de az üzletben végzett munkájával is hozzájárult ahhoz hogy azt a célt, amit elterveztünk még fiatalon, véghez tudjuk vinni. A díj méltán fejezi ki az életünk munkáját, amit közösen értünk el. Elégedett és boldog vagyok, hiszen a 72 életévemből 57 évet a megálmodott cukrász szakmában töltöttem. Ebből 45 évet szeretteimmel együtt", vallja a mestercukrász, majd hozzáteszi: a többi elismerés csak hab a tortán.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)