Glant Tibor: ki kellene találni egy virágkarnevál szintű rendezvényt az év első felére is
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2013.07.01. 08:58 | Frissítve: 2013.12.04. 12:51
Debrecen – Glant Tibor történész sokat utazik a világban, így van összehasonlítási alapja, s részben kicsit kívülről is rá tud nézni a debreceni kulturális életre. Úgy látja: Debrecennek egymástól 20 perc két központja is van, de ezek nem mindig érnek össze.
Dehir.hu: Milyennek látja Debrecen kulturális életét? Mennyire sokszínű, gazdag? Elégedettek lehetünk azzal, amit debreceni kultúrának gondolunk?
Glant Tibor: Jóval sokszínűbb ma, mint 5-10 évvel ezelőtt volt. Jó az új Kölcsey, a Modem és a Déri Múzeum kínálata is, de említhetem az Amerikai Kuckót, vagy a német és francia kulturális központokat, a színházat, a művelődési intézményeket is. Ugyanakkor mondjuk a Főnixet sokkal jobban ki lehetne használni koncertekre és más eseményekre is. Az is nagyon jó, hogy van végre működő repterünk, vagy hogy pár éve autópályán is megközelíthető a város. Ezek hiánya eddig komoly akadályt jelentett, most viszont elmondhatjuk, hogy ott a Loki a nemzetközi kupában, vagy hogy egyre komolyabb híre van az egyetemnek. Az utóbbi miatt diákok ezrei jönnek a városba, így a jelenlétük programokat is vonz. Csak mint érdekesség: nem olyan régen a Kölcseyben tartottak zenés estet afrikai diákjaink. Ha nekem annak idején valaki azt mondta volna, hogy ennyien tanulnak majd itt, s ilyen rendezvényük lesz... Az a helyzet, hogy fejlődik, alakul a város, és ez tényleg fantasztikus. Ugyanakkor én nagyobb hangsúlyt helyeznék az információ forgatására, a városon belüli és a városon kívüli kommunikációra is, hiszen ilyenkor az ember már tervezi, szervezi a nyári programjait.
Dehir.hu: Tényleg ott vagyunk a nemzetközi térképeken? Tudnak rólunk?
Glant Tibor: Ha azt nézzük, Debrecenben milyen orvosi vagy bölcsészkonferenciák vagy nemzetközi sportesemények vannak, s hogy ez egy 200 ezres város, egyáltalán nem állunk rosszul. Sokszor mi ezt talán nem is érzékeljük, mert Magyarországon nagyon erős Budapest-központúság van, s így alig jut el az elismerés máshova, ahol szintén komoly munka folyik. Szeged sem áll rosszul, de Szegednek nincs reptere. Óriási előny, hogy Debrecennek van, vagy hogy itt a közelben Nagyvárad, nincs messze Kassa sem, tehát több irányba el lehet indulni. Szerintem Debrecen úgy tudna magával még több mindent kezdeni, ha két dolgon változtatna. Az egyik: mivel a debreceni programok jelentős része augusztus 20-ra és környékére koncentrálódik, ki kellene találni egy virágkarnevál szintű rendezvényt az év első felére. Ha a nézők kétszer is meg tudják tölteni karnevál idején a stadiont, két ekkora rendezvény még több nézőt, még több jegybevételt hozna. A másik: a város köztereit még inkább be lehetne vonni a kultúrába. Grand Rapidsben és Ann Arborban (Michigan állam) például minden évben van egy hónap, amikor bárki kirakhatja a saját szabadtéri műalkotását közterületre, s aztán majd lehet szavazni ezekre. Óriási tömegeket vonz ez a rendezvény. Debrecennek különben az a „baja”, hogy két központja van: a hagyományos belváros a Nagytemplom körül, és az egyetem környéke, a nagyerdei övezet. Ez a kettő valahogy nem ér össze, pedig alig húsz perc sétára vannak egymástól. Ezeket kellene összekapcsolni máskor is, nem csak a virágkarnevál idején, amikor tömegek jönnek Debrecenbe.
Dehir.hu: Mit gondol, aki idejön, milyennek lát minket? S mit találnak a városban?
Glant Tibor: Debrecen sok szempontból vonzó hely. Nem olyan óriási, mint Budapest – sokkal inkább egyetemvárosi hangulata van. Másrészt Debrecen rendkívül biztonságos hely. Hiába beszélünk a bűnözés felfutásáról – ugyan, hol van ez attól, ami Londont vagy Chicago-t jellemzi! New Yorkban egy nap alatt több gyilkosság van, mint Debrecenben lopás... Óriási előnye Magyarországnak, hogy uniós tagállam vagyunk, belül a schengeni határokon. Ez azt is jelenti, hogy aki idejön, az jó minőségben élhet és tanulhat nálunk. Ma már könnyű idejönni, s ha valaki gondol egyet, akkor már rég nem az van, hogy majd kell még tizenöt vízum, és hetekbe telik, míg elmehet Londonba vagy Párizsba. Ma az ember felül egy repülőre Debrecenben és két óra alatt ott van mondjuk Dortmundban. Lerövidültek a távolságok, szabaddá vált az oktatás.
Dehir.hu: Ha idejön egy francia vagy német turista, aki talál jó szállást, rendes éttermeket, s ugyanazt a minőséget kapja a boltban, mint otthon, mit kezdhet a szabadidejével?
Glant Tibor: Szerintem olyan jó időben, mint ami most is van, kiülhet sörözni egy teraszra valahol a belvárosban – ahogy mi is ezt tennénk náluk, ha turisták lennénk... Komolyra fordítva a szót: első osztályú múzeumok vannak a városban, a Déri, a Medgyessy, és persze a Modem kiállításai is nagyon izgalmasak. S vannak olyan különlegességek, amit a külföldi ismerőseim, a diákjaim is kipróbálnak és nagyon szeretnek: ilyen a kézműves munka a például a Tímárházban. Ami viszont valamilyen szinten hiányzik, hogy lehetnének olyan bárok, ahol élő zene szól: blues, dzsessz, többféle muzsika is, hogy lehessen válogatni. Azt gondolom, egy 30 ezres egyetemi közösségnek már el kellene tartania néhány ilyen helyet.
Dehir.hu: Ehhez viszont az is kellene, hogy a diákok kimozduljanak az egyetem környékéről. Mert néha úgy néz ki, mintha a hallgatók Debrecen belvárosát elkerülnék...
Glant Tibor: Ennek részben a magyar felsőoktatás egyik furcsa fixációja az oka, miszerint a képzés csak akkor ér valamit, ha a hallgató hetente legalább ezer órát tölt tanteremben... Amíg egy-egy nyugati egyetemen – amerre én jártam, Amerikában és Angliában – egy diák 4-6 kurzust végez, ami heti szinten nagyjából 150 percet jelent tantárgyanként, nálunk másodévben 15-16 kurzuson vesznek részt a hallgatók. Ezzel szétforgácsoljuk az energiáikat és nyilvánvalóan el is zárjuk őket más tevékenységektől. Így meg sem ismerhetik a várost. Azon persze lehet segíteni, hogy közelebb kerüljenek Debrecenhez. Én például a külföldi diákokat rögtön a félév elején elhozom egy városnéző sétára. Szombat délelőtt bejárjuk az egész belvárost, elmegyünk a Református Kollégiumba, megnézzük a Déry Múzeumot és a líciumfát... A többség még a Nagytemplom tornyába is felgyalogol, pedig azért fizetni kell. De roppantul élvezik, nagyon tetszik nekik. Itt élnek egy-két-három évet, jó ha látják, hol a városháza, ha ügyet kell intézni, vagy tudják, merre van a piac. Ragad rájuk a nyelv is. Aranyos, amikor egy koromfekete nigériai lány vagy fiú megszólal majdnem tökéletes magyarsággal, vagy kiinteget az autóból, hogy „szia, hogy vagy”.
Dehir.hu: Miközben a debreceniekre nem jellemző, hogy több nyelven is beszélnének...
Glant Tibor: Azt sajnos szinte mindenki szóvá teszi, hogy a fiatalokon kívül nagyon kevesen beszélnek angolul. Az is gond, hogy szinte sehol nincsenek kiírva az információk angolul is. Például a villamoson sem. Így aztán sok külföldi hallgatótól visszajön, hogy kellemetlen kaland részese volt. Képzeljük el, idejön valaki mondjuk Szaúd-Arábiából, megérkezik a vasútállomásra, vesz egy jegyet, felszáll a villamosra, s fogalma sincs, hogy neki azt a jegyet még ki kell lyukasztani egy eszközön, ami ott van egy kapaszkodón, s amit talán nem is lát a tömegtől... Egy angol nyelvű tájékoztató tábla egyszerűen megoldaná ezt a helyzetet, mert ha valakinek ott a kezében a jegy és úgy büntetik meg, az mégis nehezen értelmezhető másként, minthogy jó nagy tanuló pénzt fizettetnek vele.
Dehir.hu: A fontos intézmények között említette az Amerikai Kuckót. Az miért érdekes Debrecen számára?
Glant Tibor: Az Amerikai Kuckó egy háromoldalú együttműködés: a város, az egyetem és a nagykövetség „közös lova”. Az ötlet a létrehozására a Bush-kormányzat idején született. Tudni kell, hogy az Egyesült Államok a hidegháború idején nagyon komolyan vette a kulturális diplomáciát. Bármilyen totalitariánus rendszer legnagyobb ellensége ugyanis az információ, különösen az, ami nem kompatibilis az ideológiájával. Könyvtáruk volt, videokölcsönzőjük a követségnél, ahol olyan köteteket, filmeket lehetett találni, amilyeneket másutt nem. Ezt aztán a Clinton kormányzat idején felszámolták, mert úgy gondolták, új idők jönnek. A kulturális diplomácia megszűnése ugyanakkor egybe esett a szeptember 11-i terrortámadással és az Amerika-ellenes érzelmek fellángolásával is szerte a világban. Ebben az is szerepet játszott, hogy az Egyesült Államok megtámadta Irakot. A Szaddam Husszein-féle rezsim sok mindenben „sáros” volt, kivéve azt a három-négy okot, amire az USA hivatkozott... Ez óriási károkat okozott az amerikaiak presztízsének. Ahogy szinte mindenütt, nálunk is nagyon megváltozott a hangulat. Míg 1989-ben már-már irreálisan nagy Amerikai-imádat volt Magyarországon, hirtelen olyan gyűlölködő szövegek jelennek meg a kommentekben, hogy rossz nézni. A Bush-korszakban létrehozott Amerikai Kuckók viszont valamilyen szinten árnyalják a képet. Nagyon sok és érdekes szolgáltatást nyújtanak Pécsett, Egerben, Veszprémben, Budapesten. és persze Debrecenben is. Rendszeresen lehet például angol és spanyol beszédgyakorlatokra menni, de tanácsokat is adnak, hogyan érdemes külföldi tanulmányi ösztöndíjakra pályázni. Szerintem az is nagy dolog, hogy végre szabadon utazhatunk! Ha valaki utazni, tanulni akar, az menjen. S ha vissza akar jönni, vissza is fog, ha meg nem, akkor úgysem. Tőlem is sokszor megkérdezték, miért vagyok itthon...
Dehir.hu: S miért?
Glant Tibor: Azért, mert itthon lehet építkezni. Itt az angol tanszék, amit az egyetemen kétszer is bezártak: egyszer a a Rákosi-korszakban, majd 1956 után. Ma pedig ismét ott tartunk, hogy az Angol-Amerikai Intézet a világ 200 legjobb programja között van számon tartva. Folytatni kell azt a munkát, amit elkezdtek professzoraink – az első körben Országh László, majd Abádi Nagy Zoltán, Virágos Zsolt és munkatársaik. Ebben időről időre külső segítséget is kapunk. Erre remek példa a Debrecen Televízió, mely rendkívül fontos műhelymunkát folytat, és szintén nagyon nagy szerepe van a kultúraközvetítésben. Kezdődtek először a mélyinterjúk az amerikai magyarokkal, aztán elindultak az egyháztörténeti, közösségtörténeti munkák, elkészült a Kossuth-film... Ezek nagyon fontos alkotások, és jelentős szerepük lehet az oktatásban is. Azt látom különben, hogy az Amerikával való érdemi foglalkozás kikerült az egyetem falain kívülre is. Az audiovizuális médiumnál nincs meggyőzőbb, s nekem, mint oktatónak nagyon jól jön, ha ilyen filmek készülnek, mert tudom őket használni órán. Rendkívüli módon érdekli a diákokat az angol és az amerikai kultúra. Az Angol-Amerikai Intézetnek pedig talán azért is nagyon jó a híre, mert ausztrál, mexikói, kanadai témákkal, de ír vagy skót területekkel is foglalkozik. Olyan diskurzusokat ad a képzés, amivel már lehet értelmezni a körülöttünk lévő világot. Nem arról szól, hogy elolvasunk egy irodalmi szöveget és visszamondjuk, hanem kulturális kontextusban tárgyaljuk. Ha van például egy történelmi kurzus, amit Vida István kollégám tart a Polgárháborúról, akkor abban biztosan megjelenik a 150 éves évforduló is. S abban a pillantaban a diák már a saját életszerű tapasztalataihoz köti azt, amit a tanteremben kap...
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)