Az ötvenes évek szebbik arca: képeslapok a „fekete-fehér” Debrecenről – fotókkal
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2015.04.26. 09:28 | Frissítve: 2015.04.26. 20:32
Debrecen – A korabeli fotósok a Rákosi-korszakban és a forradalom közben is dokumentálták a cívisváros értékeit és eseményeit. Az emberek a gondok ellenére strandra, színházba és múzeumba is jártak, s meglepően szép képeslapok születtek akkoriban is!
A 60-70 évvel ezelőtti időkről Debrecenben is sokaknak – nem alaptalanul – a személyi kultusz, a kitelepítések és a beszolgáltatások, valamint a szabadságharc jut az eszükbe. A komor korszak e fejezeteiről nem születtek képeslapok (mint például a későbbi Kölcsey „művház” bontosáról igen), és természetesen nem jelentek meg üdvözlőkártyák a korábban szétbombázott Nagyállomásról és a mai Petőfi térről se. Pedig ezekről is gazdag képanyag maradt az utókorra. [galeria] A II. világháború idején megörökített és kiadott városképek egyik utolsó, híres példánya a Kossuth teret mutatja be egy különleges állapotában, ugyanis a fotón Debrecen nevezetes sínautóbuszai is láthatók éppen. A rövid ideig itt szolgált (és nevekkel is felruházott) járművek a harcok során mentek tönkre, ahogy sajnos annyi minden más is a városban. Aztán az 1945 utáni újjáépítés és az új rendszer fokozatos megszilárdítása a képeslap-kiadás reneszánszát is előidézte. Káprázatos fotó készült például az egyetemről, ami 1952-ben kapta Kossuth Lajos nevét. Homlokzatán sokáig Rákosi-címer volt, a pazar parkban pedig még csak a prédikátorszobrok álltak (a medenceszobrokat a következő évtized közepén helyezték ki). A képen még láthatók az eredeti tuják is, amiknek a hírmondóit 2014 végén vágták ki, s telepítettek a helyükre ugyanannyi - húsz - tiszafát. Ezeknél azonban sokkal szembetűnőbb az Egyetemváros környéke, hiszen mindenhol erdő látszik, és háznak is alig van nyoma, nemhogy lakótelepeknek. Megvolt viszont a strand, melyről megmaradt egy olyan képeslap, ami a régi víztoronyból mutatja be a mai csúszdás medencét – tele fürdőzőkkel. Lefotózták a közeli Tóth Árpád-emlékfalat is, és ezen a felvételen bizony még látható, hogy eredetileg milyen volt rajta a dombormű és az amfóra. Merthogy az utókor sajnos ezeket se kímélte. A Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata és az MTI fotgoráfusai (Pap, Járai stb.) a Nagyerdő melletti mezőgazdasági akadémiára is ellátogattak; munkájuk eredményeként elmondható, hogyha nem lenne odaírva, akkor sokan bizonyára csak igen nehezen ismernék fel az épületegyüttest. Ezeket a helyeinket a későbbi mesterek, köztük a Dehir.hu-n is bemutatott Bakonyi Béla, Csobaji Előd, Horváth Zoltán és Tulok Ferenc, valamint az 1990-es éve alkotói is rendre megörökítették. Érdemes összevetni az általuk készített fotókat az ötvenes években születettekkel is, hiszen ily módon nemcsak a múltra csodálkozhatunk rá, hanem arra is, hogy az adott helynek annak ellenére is minden korszakban volt valami szépsége, hogy tulajdonképpen minden fotón új oldalát fedezhetjük fel – ahogy az embereknek is az őket megörökítő fotográfiákon. Az évtized természetesen nemcsak a fentiekről híres. Az 1950-es évek debreceni kronológiájához tartozik Hajdú-Bihar megye 1950. március 16-i létrehozása, a korábbi városépítő polgármester, Vásáry István 1955. augusztus 25-i elhunyta, valamint Rex Ferenc, az első debreceni gyógyszeripari és gyógyáru-nagykereskedők egyikének az 1959. augusztus 2-i halála is. Ugyanakkor bekerült a történelemkönyvekbe az a vasúti baleset is, amely 1951. szeptember 18-án este következett be, és tizenegy ember halt meg miatta: a Tiszalökre közlekedő – gőzmozdonnyal vontatott – személyvonat az állomás kijárati váltóin ütközött a szomszédos vágányon álló motorkocsival. Az ötvenes évek képeslapfotósai a belvárost is serényen fotózták. Az SZTK nélküli Déri téren az is feltűnő, hogy a múzeum keleti sarka mennyire romos. A Csokonai Színháznál sok-sok fa volt a Kossuth utcán (a teátrummal szemben pedig benzinkút működött), s a Vörös Hadsereg útjának panorámaképein az egykori István Gőzmalom maradványai is jól kivehetők. A riporterek felmásztak a Nagytemplom tornyaiba is, és elkészítették az egyik legjobb szuvenírt a városról: a gyepszőnyeges (de még szökőkút nélküli) teret sínek hálózzák be, és megvan az idén 100 éves Aranybika melletti, egyemeletes épületegyüttes is. Az új hotelszárny miatt lebontott házakban sokak emlékei szerint delikátüzlet, cukrászda és sportbolt is működött, a kapualja pedig sporttelepre vezetett, ahol telente korcsolyázni is lehetett...
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)