A szerbiai hóviharban ragadtak két napra a debreceni gyerekek
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2014.02.03. 14:59 | Frissítve: 2014.02.04. 14:51
Debrecen, Újvidék – Kilenc gyerek, két edző és két szülő tortúrája; tomboló szél, négy méter magas hófal, éjszaka az autópályán.
Kilenc 10 és 14 év közötti játékossal, két edzővel és két kísérő szülővel indult el pénteken a Debrecen Tigerkids baseballcsapata a szerbiai Újvidék városába egy nemzetközi baseball teremtornára.
Szilágyi János, a Debrecen Tigers alapítója a Dehir.hu-nak elmondta, az időjárás változékonysága és az országosan kiadott riasztások miatt a helyi szervezőktől kértek felvilágosítást az ottani útviszonyokról. A szervezők megnyugtatták a debrecenieket, hogy az idő jó, az autópályák tiszták, jól járhatóak, nyugodtan elindulhatnak a fiúk.
A gyerekek és kísérőik mobiltelefonos felvételei
A határig problémamentesen tudtak haladni, majd átlépve Szerbiába, húsz kilométer után megállásra kényszerültek a sztrádán; egy keresztbe fordult kamion miatt órákra bedugult az autópálya. A helyzet innentől az idő múlásával egyre csak rosszabbodott. Ekkor már este 7 óra volt. A szél egyre erősebb lett, viharossá fokozódott, a porhó mindent betemetett. Így az autópályán lévők a forgalmi dugóból pillanatok alatt kerültek a hó fogságába kerültek. A debreceniek elmesélése szerint jelét sem látták, hogy mentenék a bajba jutottakat.
Az órák teltével egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az éjszaka folyamán a debrecenieknek esélye sem lesz kijutni. A hófal néhány óra alatt elérte a 3 méteres magasságot. „Az előttük és utánuk álló autók számát még saccolni sem lehetett, mert a hóviharban a látótávolság 20-25 méter volt. A buszban töltött éjszaka után itthonról elkezdtük keresni a segítséget. Sikerült kapcsolatba lépni a Szabadkai Magyar Konzulátussal, akik azonnal a segítségünkre siettek azzal, hogy minden kapcsolatukat megmozgatták. De az időjárás miatt nem sok jóval tudtak biztatni minket. Borzasztó volt a tehetetlenség, amit mi, szülők itthon átéltünk. Szerencsére a gyors és profi intézkedéseknek amit a konzulátus részéről kaptunk a tűzoltóság néhány órán belül átvágta az autópálya szalagkorlátját, és a busz valamint még pár autó meg tudtak fordulni. A visszaúton néhány kilométer után láttak egy benzinkutat, ami gyakorlatilag megközelíthetetlen volt autóval. Elméletileg a még megmaradt üzemanyag elegendő volt a határig. Az utazás sajnos nem tarthatott sokáig, a másik oldalon baleset ugyan nem, de a hótorlasz lehetetlenné tette a továbbhaladást vissza a magyar határ felé” – mondta el Szilágyi János.
Újabb tehetetlen órák következtek; a busz motorját a fűtés miatt nem lehetett leállítani, így az már több mint 24 órája szinte folyamatosan járt. Vészesen fogyott az üzemanyag, a gyerekek és a szülők attól tartottak, még egy éjszakára a sztrádán rekednek.
A konzulátus közbenjárására ekkor a hóviharból előtűnt egy tűzoltóautó. Segítségükkel a közeli benzinkútról tudtak üzemanyagot venni a debreceniek. A tűzoltó 5-600 méterre tudta megközelíteni a benzinkutat, onnan az egyik edző és az egyik tűzoltó a derékig érő hóban az akkor már 140 kilométer/óra sebességgel fújó viharban küzdötte el magát a kútig. A kútnál csak az ott parkoló autók teteje látszott ki a hó alól. Mire visszaértek, megjelent egy munkagép a busz előtt, ami a hótorlaszt próbálta eltolni. Ez néhány óra alatt sikerült is. A munkások azt javasolták, hogy térjenek le az autópályáról, és a „régi úton” menjenek tovább, ami tiszta, járható a határig el tudnak jutni. A lejutást a tűzoltók segítették azzal, hogy levontatták a buszt. Újabb megkönnyebbülés és a mielőbbi hazatérés reménye oldotta a szó szerint fagyos levegőt.
Sajnos ez is csak pár percig tarthatott mivel az említett útvonal bár hóakadálytól mentes volt, de egy újabb keresztbe fordult mentésre várakozó kamion vesztegelt rajta. Több út nem vezetett haza. Mindenhol autók, buszok vesztegeltek, több ezren rekedtek a hó fogságában. Ekkorra már a vonatközlekedés is több mint egy napja megbénult. Az autókból, buszokból folyamatosan mentették az embereket a helyi tűzoltók, rendőrség, katasztrófavédelem és a katonaság emberei.
„A mi kis csapatunk a pálya melletti kisvárosban Topolyán rekedt, és a legfontosabb immár az volt számukra, hogy találjanak éjszakára szállást. Szembesültek a ténnyel, hogy megteltek a panziók, iskolák sehol sem volt lehetőség meghúzni magukat. Több mint kétezer embert szállásoltak el ebben a kisvárosban. Természetesen a főkonzul úr is minden segítséget megadott, amit tudott, de a helyzet katasztrofális volt. Így más megoldás nem lévén, edzőink becsengettek házakba segítséget kérve, ami szerencsére nem váratott sokat magára. Az itt élő nagy részben magyarok lakta település lakói önzetlen segítségének köszönhetően egy óra alatt megoldották a csapat elszállásolását” – számolt be az események alakulásáról Szilágyi János.
A Bethesda Szeretetszolgálat napközi otthonában a hétvége miatt nem voltak lakók, ezért a debreceniek itt kaphattak meleg ételt, italt és persze matracokat, amin alhattak. Mindezt szívesen magától érthető módon segítő szándékkal tették. Ez a gesztus abban a helyzetben elmondhatatlan boldogságot és megnyugvást adott a csapatnak, kísérőiknek, de azt hiszem minden itthon aggódó szülőnek is. Rendelkezésükre bocsátották a konyhát, a helyi Vöröskereszttől élelmiszert kaptak. Az éjszakát nyugalomban, melegben tölthették a gyerekek. Reggel kakaóval, reggelivel és további élelmiszerrel kedveskedtek a helyiek. Az indulás ekkor még nagyon távolinak tűnt, az éjszakai szélviharok, hóátfúvások ugyanis ismét járhatatlanná tették az utakat. Autókat az utakon nem lehetett látni, csak a katonaság helikopterei szálltak el kisváros felett, és a még hóban rekedt embereket mentették.
„Először is egy elakadt és betemetett hókotrót kellett kiszabadítani. Folyamatos kapcsolatban voltunk a tűzoltókkal, főkonzullal és természetesen minden lehetséges módon tájékozódtunk az aktuális helyzetről. Szerencsére az időjárás is kezdte belátni, hogy ezeknek a gyerekeknek lassan haza kell indulni. Déltől a szél csendesedett, így délután két órakor a busz beállt az indulásra várakozó kocsisorba. Miután megnyitották az utat, a kis csapat azonnal elindult Magyarország felé. Ekkor már csak azért imádkoztunk itthon, hogy semmi se nehezítse hazatérésüket és épségben megérkezzenek. Topolyától Szabadkáig volt kritikus a helyzet, onnan már biztosan lehetett tudni, hogy az utak tiszták, jól járhatóak. Félúton találkoztak a főkonzullal, aki a határig személyesen kísérte őket. Szerencsére az út hazáig nem tartogatott újabb kellemetlen meglepetéseket. Este 9 órára épségben megérkezett mindenki” – hallhattuk Szilágyi Jánost.
A csapat alapítója úgy látja, az, hogy a buszban utazó srácok nem estek pánikba, elsősorban annak volt köszönhető, hogy a két edző és a két szülő végig nagy nyugalommal kezelte a történteket. A csapat és a szülők is hálával gondolnak a főkonzulra és azokra, akik segítettek a kistigriseknek hazajutni.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)