A legismertebb debreceni kereskedő, akinek az ereit szakácsnője vágta fel
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2014.10.21. 08:07 | Frissítve: 2014.10.21. 17:15
Debrecen – Hetven éve, tragikus körülmények között hunyt el Debrecen egyik legáldozatosabb és legsokoldalúbb – és igen tehetős – kereskedője, honatyája: Sesztina-Nagybákay Jenő. Ki volt valójában ez a példamutató, tisztes polgárunk?
A Piac utcán ma is áll az a kék színű, szép ház, ahol egykoron messze földön híres bolt működött. Antal Tamás leírása szerint a vaskereskedelmi céget 1819 júniusában a szlovák származású Sesztina János alapította, akkor még a mai 21. szám alatt. Az üzletet a fia, Lajos költöztette át a szomszédos, ma ismert épületbe, amit a szintén híres és adakozó Vecsey Imre tervezett és épített.
A Vasudvart az unoka, Jenő örökölte, akit 1869. június 14-én hozott világra Beör Julianna. Sesztina Jenő a Református Kollégiumban tanult, ahol Horthy Miklós is az iskolatársa volt. Érettségi után Wiener-Neustadtban és Grazban sajátította el a vaskereskedelmi szakmát, s 1890 őszétől Budapesten folytatott egyetemi tanulmányokat: többek között pénzügyi jogot és nemzetgazdaságtant hallgatott. A debreceni vaskereskedésbe a következő évben lépett be.
Két év múlva házasságot kötött Csanak Margittal, az ismert fűszerkereskedő Csanak József lányával. Esküvőjük a Margit-fürdő dísztermében volt, és a ceremóniát Könyves Tóth Kálmán lelkész végezte. Az akkor már a Kereskedő Ifjak Egyesületének elnöki címét is viselő Sesztina Jenő 1897-ben építtette meg a villáját a barátjával, Tóth István építésszel. A ma is álló kis palota jelenleg üres, korábban pedig egyetemi bölcsőde működött benne.
Apja 1905-ben bekövetkezett halála után övé lett a cég vezetése, és a társ továbbra is Weszter István volt. Akkor kezdett el helyi vállalatokat felkarolni, így például jelentős tőkével támogatta Baloghné Békéssy Rózsi szappanüzemét is, ami a Külsővásártér 3–4. szám alatt volt. Nem hagyhatta, hogy a nagy múltú debreceni habos szappan anyagi gondok miatt eltűnjön a piacról.
Ugyanakkor Flegler György nehéz helyzetbe jutott fémbútorgyárát is felkarolta: 25 ezer korona alaptőke bevonásával részvénytársasággá alakította a céget. 1908-ban a Hajdúnánási Mezőgazdasági Gépgyárba 120 ezer koronát invesztált, s elnöke is lett az új rt.-nek. A gyárat később Debrecenbe telepítette át. Rajongott a természetért és a madarakért – segítette tehát az Első Magyar Fészekodúgyár megalapítását is.
Sőt a sok-sok tisztsége mellett a Tiszántúli Madárvédő Egyesületet is létrehozta. 1911-ben az Irén utcában kis családi házat vett, amit Vas Pál rokkant férfi családjának adott oda ingyenes használatra, később örökbe. Sesztina Jenő a Debreceni Kereskedelmi Rt. elnöke is lett, s 1909-ben beválasztották a városi múzeumi bizottságba.
Vaskereskedése mindig tartotta magát a tisztes polgári árakhoz, így a debreceni piac az egyik legnyugodtabb lehetett – köszönhetően az „élni és élni hagyni” üzleti politikának. Sesztina Jenőt megválasztották a Debrecen–nyírbátori Vasút Rt. igazgatósági tagjának is, és az ő érdeme, hogy megépült a Nyírbátor és Hajdúsámson közötti vasútvonal.
1920-ban a Debreceni Kereskedő Társulat elnöke lett. Amikor kiderült, hogy katasztrofális körülmények vannak a társulat iskoláiban, akkor ő fizette a tanárok bérét és a tűzifát. Ennek hatására Horthy Miklós kormány-főtanácsosi címet adományozott neki, később pedig a Magyar Érdemrend Középkeresztjével is kitüntette.
Sesztina Jenő a Déri Múzeum és a néprajzi múzeum megteremtésének is az egyik fő mozgatórugója volt. A folyamatok meggyorsítása érdekében például 100 ezer koronát adományozott a máshol felállítandó Füvészkert javára. 1926-ban a Debreceni Kereskedelmi és Iparkamara elnöke lett, s a következő esztendőben – a kamarák küldötteként – beválasztották az Országgyűlés Felsőházába.
Díszelnöke lett a Debreceni Rotary Klubnak is, és egyebek mellett szeretetcsomagokat osztott a szegényeknek. Magyarságának és hazaszeretetének még erősebb kifejezése érdekében 1935-ben felvette a Nagybákay nevet. A következő évben a felszámolt Kossuth utcai temetőből átszállíttatta a családi hamvakat és a síremléket a mai helyükre, a köztemetőbe. Itt nyugszik ő is és a felesége is.
A város bombázása után a nagyerdei villájukban húzták meg magukat. Ám nem tudták elviselni a háború borzalmait és a szovjet katonáktól elszenvedett megaláztatásokat. A történetíró szerint 1944. október 21-én – kérésükre – a szakácsnőjük, Keserű Imréné felvágta az ereiket, majd a sajátját és a lányaiét is. Ők túlélték a(z ön)gyilkossági kísérletet, ám az idős házaspár elhunyt. A villa kertjében temették el őket, s csak később vitték át a hamvaikat a családi sírboltba.
A vaskereskedést 1949. október 14-én államosították. Addig – utolsó tulajdonosaiként – Nagybákay (Rickl) Antal és fiai vezették a céget. Végül, 1995. szeptember 6-án az ugyancsak ott működött vasbolt is bezárt. A 176 éves üzlet már állami volt, ám még akkor is sokan nevezték Sesztinának...
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)