A debreceni lánglovagok az életüket kockáztatják értünk
Szerző: Hegymegi Fanni | info@dehir.hu Közzétéve: 2017.06.05. 10:01 | Frissítve: 2017.06.05. 10:01
Debrecen – Aki nem fél, az hazudik – így látja Kupás Gergő, aki már gyerekként eldöntötte: tűzoltó szeretne lenni.
Életeket és épületeket mentenek. Bátrak, elszántak és még a tűztől sem félnek. Ők a debreceni lánglovagok, akiket belső berkekben csak úgy hívnak, a gladiátorképző tagjai.
Szerencsés helyzetben volt, hiszen már kisfiúként bepillanthatott a tűzoltók nem mindennapi életébe. Csillogó szemű kisfiúként szerette nézni a ház előtt szirénázva elsuhanó tűzoltóautókat és a benne ülő bátor lánglovagokat, akik nem féltek semmitől és megállíthatatlanok voltak. Már négyévesen tudta, hogy egyszer ő is tűzoltó lesz. Néhány évvel később megvalósította gyerekkori álmát. Kupás Gergő oszlopos tagja lett a debreceni tűzoltóságnak és egyben annak a gladiátorképzőnek is, amelyhez édesapja, keresztapja és még a nagypapája is tartozott. Ők voltak gyermekkorának igazi hősei és példaképei. A tőlük kapott tudásról, az elmúlt évek veszélyes feladatairól, az összetartásról és arról beszélgettünk, hogy milyen is az élete egy olyan tűzoltónak, aki minden egyes napon az életével játszik. Értünk.
Tudatosan és megfontoltan dolgoznak
Gergő, aki jelenleg különleges szerkezelőként dolgozik a debreceni tűzoltóságon, most is úgy mesél a szakmájáról, mintha tegnap kezdte volna. Lendületes, energikus és elszánt. Valahogy így tudom elképzelni azokat a tűzoltókat is, akik húsz évvel ezelőtt pont neki mutattak példát munkájukkal és bátorságukkal. Amikor a kezdetekről kérdezem, azt mondja, szerencsésnek érzi magát, mert olyan tapasztalt tűzoltóktól tanulhatott, akik úgy tekintettek rájuk, mint saját fiaikra.
“Kemények voltak az újoncokkal, de mindig igazságosak, hiszen tudták, hogy egy elhibázott döntés is végzetes lehet. Nagyon jó tanítók voltak, sok mindenre megtanították a kezdő tűzoltókat, akik sokszor fiatalos hévvel néztek szembe a tűzzel és annak minden veszélyével. Ez az érzés szerintem a mai napig ott tombol a szívükben, de megtanulták kordában tartani érzelmeiket. Tudatosan és megfontoltan dolgoznak, megmentve ezzel mások és egymás életét, példát mutatva azoknak a fiataloknak, akik most csatlakoztak a csapathoz. “
„Aki nem fél, az hazudik"
Természetesen a félelemről is beszélgettünk a szerkezelővel. „Aki nem fél, az hazudik!" – mondja Gergő. A tűzoltók is emberek. Mint mondja, az ő esetükben csupán annyi a különbség, hogy a bennük megjelenő félelemérzetet felülírja egy másik érzés: a tenni akarás. Amikor az első halálesethez riasztották, az őt is nagyon megviselte, annak ellenére, hogy felkészültnek érezte magát. Ilyen helyzetben mi segíthet? Mi adhat erőt? “A helyes válasz a kibeszélés” – magyarázza Gergő. Csoporton belül mindent megbeszélnek egymás között, mint egy nagy család. Az újoncokat sem hagyják magukra gondolataikkal. Megbeszélik amit láttak, hallottak, éreztek, hiszen ez a munka nemcsak a test, hanem a lélek erejéről is szól, és persze a hitről.
Amikor a legnehezebb helyzetről kérdeztem, gondolkodás nélkül a gyerekeket mondta. Az ő megmentésük jelenti az egyik legkeményebb feladatot. Attól függetlenül, hogy valakinek van gyermeke, vagy nincs, ez a helyzet mélyen érint mindenkit.
„Egy hároméves kisfiú története"
Gergőben mai napig világosan él az az eset, amikor egy fiatal pár a kisfiúkkal ment haza Ebes irányába egy fehér “Kispolszkival”. Riasztották a tűzoltókat, hiszen az autó útközben felborult. A kiérkezéskor szörnyű látvány fogadta őket. A szülők ki tudtak szállni, de a kisfiú nem. Egy szó sem jött ki a torkán, még csak nem is sírt, de a szeme nyitva volt. A borulás pillanatában az ajtó kinyílt, a kisfiú kiesett a gyereküléséből és a nyakát beszorította az ajtó és a felborult autó teteje. Borzalmas látvány volt, ráadásul a szótlansága és a lelilult arca még jobban sürgette a tűzoltókat, nehogy megfulladjon a gyerek. A kocsit nem lehetett visszafordítani.
A mentési idő három perc volt, ami ott és akkor nekik egy örökkévalóságnak tűnt. Óvatosan, precízen, milliméterről milliméterre haladva vágták az ajtót, nehogy megszorítsa a kicsit. Sikerült, a mentést végrehajtották, faékek segítségével kiszabadították a kisfiút, aki biztos, hogy soha nem felejti el ezt az esetet és egy életen át hálás lesz azoknak a tűzoltóknak, akik megmentették az életét.
„Ács, lakatos, redőnyös, ablakos, kőműves, gépészmérnök"
Az országban a debreceni tűzoltóság a második legnagyobb laktanya Budapest után, de ott kerületenként helyezkednek el a tűzőrségek, így egy-egy tűz esetén például, ott sokkal több tűzoltó és tűzoltóautó tud vonulni, mint itt nálunk. Ettől függetlenül a debreceniek is megállják a helyüket, igaz, hogy kevesebben vannak, de összeszokott a csapat és nagyon sokrétű, hiszen van köztük olyan, akinek a szakmája, ács, lakatos, redőnyös, ablakos, kőműves, vagy esetleg gépészmérnök. Nagy szükség van rájuk, mert amikor például ég egy ház, akkor a kolléga fel tudja mérni a tetőt és már a dőlésszögből megállapítható számára, hogy az összeomlik vagy sem. Beszélhetünk az ablakok betöréséről is. Sok esetben nincs is rá szükség, mert szakszerűen is leemelhető, így senki nem sérül meg és kár sem keletkezik. Ők azok a beosztott tűzoltók és sofőrök, akik negyvenöt kilogrammos felszereléssel vonulnak nap mint nap életeket és épületeket mentve.
„Versenyhelyzetben"
A gladiátorképző név hűen tükrözi a csapatot. Kitartó, bátor, harcias férfiak mérik össze tudásukat kétévente. Gergő jelenleg a kismotorfecskendő-szerelő csapat tagja és egyben edzője is. Ez egy olyan versenyfeladata a tűzoltó sportnak, ahol egy bizonyos mennyiségű vizet szivattyú és fecskendő segítségével célba juttatnak időre.
Ebben a versenyszámban a debreceni tűzoltó csapat tartja azt az országos csúcsot, amit néhány évvel ezelőtt pont ők állítottak föl. Ezenkívül persze több számban is indulhatnak a tűzoltók erőnléttől és kedvtől függően. Ilyen például az akadályfutás, váltófutás, illetve a horoglétramászás.
„Macskák, tüzek, újoncok"
Az életmentés állatokra is vonatkozik, ezért is kérdeztem meg Gergőtől, hogy volt-e már ebben része. Mosolyogva kezdi a történetet, mivel ráéreztem. Ő egy igazi macskamentő. Gyakran találkozhatunk olyan cicákkal, akik felmásznak a fára, de lejönni már nem tudnak. A tűzoltók többsége inkább szívesebben bemegy egy égő házba, minthogy macskát mentsen. De nem azért, mert nem szeretik az állatokat, hanem amiatt, mert a cicák (kicsit hálátlanul) összekarmolják megmentőiket, ami nem a legkellemesebb érzés. Gergő például annyira szeretett volna vigyázni az éppen megmentésre váró cicusra, hogy betette a pulóverébe, aki – mire leértek a fáról – teljesen szétkarmolta a hasát. Azóta minden macskaügyet – legnagyobb boldogságukra – az újoncok kapnak meg.
„Valaki vigyáz ránk odafentről!"
Egymást támogatva dolgoznak, olyanok ők mint egy nagy család. hogy a régiek emlegették: „ soha ne legyél villámgyors, csak elég gyors". Ez egy örök érvényű szabály, amit egyik könyvben sem írnak le, de itt apáról fiúra száll.
Ha kapkodás van, akkor hiba is lesz. Aki gyors, az pontosan annyira lesz hatékony, amennyire szükséges. Figyelem, fegyelem, gyorsaság, összeszedettség, tisztelet és csapatszellem. Ezekre ha odafigyelnek, nem eshet bántódásuk. „Valaki vigyáz ránk odafentről!" – mondja Gergő, s ahogy felidézi, az elmúlt tizenöt éve ezt tükrözi. Megtanulta az „öregektől", hogy milyen egy igazi tűzoltó és azt mondja, büszkén mesél majd arról nagypapaként az unokáknak, milyen jó volt gladiátorként harcolni a lángokkal, bízva abban, hátha ők is csatlakoznak majd a tűzoltók nagy és bátor lánglovagjaihoz.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)