A Csapó-kanyar a Ruzicskánál – az élet Debrecen felett
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2014.10.30. 08:11 | Frissítve: 2014.10.31. 08:39
Debrecen – Isteni sütemények és fagylaltok a cukrászdában, csikorogva kígyózó villamosok a vendéglő előtt – sokan ma is így emlékeznek a cívisváros egykori szegletére, ahol akkoriban talán még hírből se hallottak tízemeletes panelházakról.
A betonépületek azóta már több mint 40 éve tornyosulnak Szentlászlófalva itteni határvonalán – így tehát azok sincsenek kevesen, akik csak a mostani arcát ismerik a környéknek. Pedig a Ruzicska-cukrászda egykori kis sarki háza ma is áll, és nagyjából a régi Csapó utca akkori vonala is rekonstruálható. Igaz, a panelek felhúzása óta az óvárosi oldala a tanár és festőművész Senyei-Oláh István (1893–1963) nevét viseli, és a ma embere a helyszínen bóklászva csupán néhány régi maradványból eszmélhet rá a múltra.
Ilyen a Senyei 20. alatti sarokház is, amin még felfedezhető a rozsdás tábla, mely szerint az volt a „Csapó utcza 84”-es épület. A romosan és elhagyatottan is szép helyről sokaknak eszébe jut, hogy könyvkötő, kerékpárjavító és esernyős is dolgozott az üzleteiben, ugyanakkor lakórészei is voltak. A mai Csapó utca magaslatairól (ahol mi a 70. számú lépcsőház felső szintjére mentünk) a Szappanos, a Veres, a Faragó és az Eötvös utcák is szemügyre vehetők.
Ezek közül az első a valaha ott lakott szappanfőzőkről kapta a nevét. Nem véletlenül: a debreceni tisztítószer a párizsi és a velencei piperecikkeknél is jobb volt, sőt, a XVII. században a török szultán adóként is elfogadta. A hatos villamos, amit mind a mai napig szívesen emlegetnek az egykori utasai, a Szappanos utca előtt fordult balra, és az 1971-es felszámolásáig a köztemetőig lehetett utazni vele.
A járműbarátok azt is rendre felidézik, hogy a régi villamosok lassan mentek, és ajtók helyett csak laza vasrácsok voltak a lépcsőiknél. Ennek „köszönhetően” pedig sokan nem várták meg, hogy megálljanak a kocsik, hanem mozgás közben ugráltak le-föl. A Csapó-kanyar melletti betonépület ormairól a Nagytemplom, a hittudományi egyetem, a Debreceni Egyetem, a Bethlen utcai 16 emeletes toronyház, továbbá az Újkert 14 emeletes épületei és természetesen a lent elterülő Szentlászlófalva színes, sűrű szigetei is tartalmas nézelődésre kínálnak alkalmat.
Aki viszont bepillantana a két szalagház közé is, annak – lehetőség szerint – érdemes megmásznia a páratlan oldal tízemeleteseit is. Így tettünk mi is, és a Csapó utca 73. szám alatti – 32 lakásos lépcsőház – emeleteiről is körbenéztünk. Onnan remek rálátás nyílik többek között a Pacsirta, a Berek, a Malomköz, a Csillag és a Lorántffy utcákra. Ezek közül az utóbbi I. Rákóczi György felesége előtt tiszteleg, aki a Református Kollégiumot is bőkezűen támogatta, noha nem a cívisváros polgára volt.
Maga a Csapó utca pedig a (guba)csapók emlékét őrzi. Ők munkálták meg a gyapjút, s emellett a gubát és a felsőruházatot is készítették. Már 1395-ben céhbe tömörültek, aztán Szilágyi Erzsébet 1467-ben engedélyezte, hogy Antal- és Barnabás-napokon kirakodóvásárokat tartsanak – akkori nevén – a Homokos utcában, ahol a legtöbbjük lakott. Mondanunk sem kell, az akkori mestereknek igencsak kiesne a szerszám a kezükből, ha időgéppel napjainkban hazalátogathatnának a néhai otthonukba.
Akinek viszont a ma emberei közül megadatik, hogy Debrecen keleti és déli tájékaiban is gyönyörködjön, az nemcsak a Belváros és Burgundia érdekességein és nevezetességein „legeltetheti” innen a szemét, hanem a Dobozikert panorámájának is részese lehet. Igazi patinás szépségekre lelhet ezeknek a városrészeknek a szemlélője, hiszen ott törnek égbe a Kossuth utcai Verestemplom, az Attila téri görögkatolikus templom és a közeli Szent Anna Székesegyház jellegzetes, míves tornyai is.
Körülöttük pedig, ameddig csak a szem ellát, a kisebb-nagyobb házak tetejei tarkállanak. Mint térdre borult hívők sokasága a szentségeik előtt – avagy a múltat sirató túlélők, a nem felejtve emlékezők.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)