Debrecen évszázadok óta megkerülhetetlen városa az országnak
Szerző: Magyar Evelin | magyar.evelin@dehir.hu Közzétéve: 2017.04.11. 08:30 | Frissítve: 2017.04.11. 08:36
Debrecen – Szigorú városatyák irányították a nyersanyagban szegény Debrecent - mondja Szendiné Orvos Erzsébet főlevéltáros. Városnapi interjú.
A város napja a hagyományt, a múltat idézi fel a ma embere számára. Debrecen 1693. április 11-én szabad királyi városi oklevelet kapott, erre a mérföldkőre emlékezünk ezen a tavaszi napon. Szendiné Orvos Erzsébet, a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltárának igazgató-főlevéltárosa ismertette az egykori puritán cívis életforma érdekességeit: azt, hogy miért jártak ki a vásárokba, hogyan élték mindennapjaikat és miért ragaszkodtak annyira Debrecenhez.
Dehir.hu: Miért volt fontos Lipót császár rendelete Debrecennek? Miért kiemelkedő ez a nap a város számára?
Szendiné Orvos Erzsébet: Debrecen földrajzi helyzeténél fogva már a középkorban fontos kereskedelmi csomópont volt, és már 1361-ben elnyerte mezővárosi státuszát. 1405-től lényegében Buda város jogállásával rendelkezett, majd az erdélyi fejedelmek támogatását élvezve a Tiszántúl leggazdagabb és legnépesebb városává vált. A 17. század második felétől azonban súlyos megpróbáltatások érték a várost: a törökök, a tatárok, a kurucok és a németek mellett a tűzvészek sem kímélték. Megszakadtak a hagyományos kereskedelmi kapcsolatok, a kalmár családok is elszegényedtek. Debrecen vezetői a megfogyatkozott népességű város részére szerezték meg 1693-ban a szabad királyi városi címet. Ezzel a szabadságlevéllel végleg kikerült a földesúri fennhatóság alól. E ranggal ugyanakkor felmentést nyert a földesúri kilenced fizetése alól is, polgárait mentesítette bárminemű harmincad és vám fizetésétől, ugyanakkor a vámszedési jogát megerősítette, mészárszék és borkocsmálási haszonvételi jogát pedig ismételten a város saját jogaként gyakorolhatta. A város nemességet nyert, lakosai számára polgárjogot adományozhatott és az önkormányzata által szabott törvények szerint élhetett. A kiváltság révén Debrecen egyenrangúvá vált a többi királyi várossal, így Pozsonnyal, Sopronnal, vagy éppen Budával. A város új címert is kapott: ennek középpontjában továbbra is a poraiból feltámadó főnixmadár állt. A diploma olyan nagy szerepet játszott Debrecen életében, hogy a mai napig április 11-én ünnepeljük a város napját.
Dehir.hu: Történelme során több ízben is az ország központja volt Debrecen. Hegy, vár, folyók nélkül hogyan volt ez lehetséges?
Szendiné Orvos Erzsébet: Valóban elcsodálkoztak a régi utazók, minek köszönhette a város gyors fejlődését. „Micsoda körülménynek köszöni létét Debrecen, azt nem tudom, de azt sem fejthetem meg, mi bírhatott rá 30000 embert, hogy olyan vidéket válasszon ki magának lakhelyül, hol se folyó, se tüzelő, se építőanyag nincs?” – tette fel a kérdést egy erre felé utazó. Hogy várossá vált, abban legnagyobb szerepet a fekvése játszott. Nem tudjuk pontosan, mikor épült, de már a 12. században feljegyezték róla, hogy leégett – a későbbiekben ez még több ízben előfordult. A történelmi Magyarország közepén feküdt, eltérő tájegységek, az észak-déli és kelet-nyugati utak találkozásánál, a Tisza szabályozása előtt megkerülhetetlenül. Folyókkal, ásványkincsekkel és nemes építőanyagokkal nem rendelkezett, de ott voltak a Hortobágy végtelen legelői az állattenyésztés, a termékeny hajdúsági lösz pedig a földművelés számára. Virágzott kereskedelme és kézműipara, cívispolgárai pedig nagy vagyont halmoztak fel.
Dehir.hu: Sokszor emlegetjük a cívis életformát: mi volt ennek a lényege?
Szendiné Orvos Erzsébet: A cívis szellemiség alapja a kálvini reformáció volt, amely egyszerűségre és puritán életmódra nevelte polgárait. A sajátos cívis öntudat a 17. században alakult ki gazdasági eredményei és politikai sikerei következtében, amelyek révén Debrecen három hatalom között is meg tudta tartani önállóságát és sajátos arculatát. Hogy ki válhatott debreceni polgárrá, elsősorban a hasznosság és az önvédelem szabta meg, ami sajátos arculatot adott a városnak. A privilégiumlevél körüli huzavonák azonban már előre jelezték az udvar várható politikai nyomását, amelyek végleg kialakították a sajátos debreceni magatartást. A 18. században Debrecen gazdagsága már csak hírében élt. A kereskedelem lehanyatlott, a céhes kézműipar csak a közvetlen környék elemi szükségleteire dolgozott, a földművelés egyre nagyobb tért hódított, és a század végére Debrecen jellegzetes, félig polgári, félig paraszti jellegű cívisvárossá alakult.
Dehir.hu: Milyen előnyökkel járt ez a fajta cívis jellem, hozzáállás?
Szendiné Orvos Erzsébet: A debreceni ember zárkózott az idegenekkel szemben (bár többnyire befogadó város volt, így például a török időkben a távoli Szegedről és Makóról is betelepedtek). Ahogy Móricz leírja: „modorában őrzi annak az ötszáz esztendőnek az erejét, önérzetét, becsületét, fölényességét, amelyet ez a város nagy bírák vezetése alatt, mint egy egészen önálló ország élt keresztül”. Az idegenekkel szemben gyanakvó, védekező magatartás azonban értékmentő és hagyományőrző volt. A cívis szellemiségnek köszönhető, hogy Debrecenben 1786-ban nem a német nyelv vált hivatalossá (Domokos Lajos főbíró megtagadta II. József rendeletének végrehajtását. Debrecen jellegadó sajátosságát, a klasszicista stílusú építészeti remekeket is ennek a szellemiségnek köszönhetjük (Kollégium, Nagytemplom, Városháza). Hogy Debrecen a „szabadság őrvárosává” válhatott, s az itt elfogadott Függetlenségi Nyilatkozat a cívis szellemiség igazolása is volt, hiszen a szuverenitás a legfontosabb volt évszázadokon át a városlakók számára. (Az első világháborúig szokásban volt, hogy a debreceni polgárok sírköveire a leszármazottak a cívis jelzőt is odavésték, annyira fontos volt számukra polgári autonómiájuk.)
Dehir.hu: Milyen volt az egykori cívisek élete?
Szendiné Orvos Erzsébet: A debreceni cívispolgárok hétköznapjai szorgos munkálkodással teltek. Általában vegyes gazdálkodást folytattak: a szántó- és szőlőművelés mellett jelentős volt az állattenyésztés. A lakosok nagy része volt kézműiparos, a 19. század első felében számuk elérte a kétezret, de az ipar továbbra is az előző századból örökített technikával folyt. A hagyományos iparágak termékeit a híres debreceni vásárokon árulták, ahol a csizmák, szűrök, szappanok, a híres debreceni kenyér vagy mézeskalács mellett árulták a Hortobágyról ezrével behajtott szarvasmarhát, lovat és juhot egyaránt. A vásárok azonban nemcsak az árucsere helyei voltak, sokan csak szórakozásból jártak oda, ahogy Dankó Imre történész írta: „a vásárok az Alföldnek fő mulató- és gyülekező helye, társadalmi jelentőséggel is bírt. Egymást rég nem látott barátok, az összetartozó, de egymástól távol lakó családok Debrecenben összejöttek, kellemesen időztek egymással: a nők mulattak, a férfiak politizáltak s nem egyszer erős kártyajátékba merültek.”
Dehir.hu: És a helyiek illemszabályairól mit lehet tudni?
Szendiné Orvos Erzsébet: A debreceniek sokáig szigorú illem- és szokásrend szerint éltek, jelentős ünnepeiket a hagyományoknak megfelelően tartották. A város sokáig szabályozta a lakodalmak és keresztelők tartását, és a különböző mulatságokat is próbálták kordában tartani. A szigorú városatyák nem nézték jó szemmel például a táncolást, és a 17. században többször statútumokkal tiltották. A debreceni polgárok azonban szívesen táncoltak például disznótorban vagy szüreti mulatságokban. Debrecen híres volt szőlőskertjeiről is. Szent György nap – szeptember 29 – körül szüreteltek, akkor megállt a közigazgatás és a törvénykezés is, mert a fél város kinn volt a kertekben. Este hegedűszó mellett táncoltak, ittak, vigadtak. Táncoltak a mesterbálokon: a leghíresebbek a hentesek és a csizmadiák bálja volt. Kezdetben a Fehér Ló vigadóban, 1882-től az új Arany Bika szállóban bálozott a debreceni és a környékbeli fiatalság. Szívesen jártak színházba is, bár a város első állandó kőszínháza csak 1865-ben nyitotta meg kapuit. Jó időben kimentek a Nagyerdőre, főleg majáliskor, úgy, mint manapság. A 19. században a Leveles csárdánál, vagy a Dobos pavilonnál szórakozhattak. Ekkor már kávéházak is nyíltak városszerte. A „fekete levest” a debreceniek hamar megismerték és megkedvelték. Az 1611. évi városi jegyzőkönyvben leírják, hogy a debreceni főbíró 25 font kávét vásárolt egy kalmártól, hogy kedveskedjék vele Báthori Gábor fejedelemnek. A kávéházakban újságot olvasni és beszélgetni lehetett, sőt a Bika Szállóban biliárdozni is, amit a Kollégium professzorai nem néztek jó szemmel, mert a diákok is kedvelték a játékot, és ki-kimaradoztak miatta.
Dehir.hu: Ha valakit érdekel a város múltja, van lehetősége rá, hogy kutassa?
Szendiné Orvos Erzsébet: A múltunk írott emlékeit a levéltárak őrzik és adják az érdeklődő kutatók kezébe. Kutatásukra bárkinek ingyenesen lehetősége van intézményünkben, ahol több mint 11.000 méter iratot őrzünk. A forrásokat már interneten keresztül is el lehet érni. Kiemelkednek közülük az egyházi anyakönyvekről készített adatbázisaink, melyek a családkutatók számára nagy segítség nyújtanak. Mindezt honlapunkon is közzétesszük. Magas színvonalú tudományos és tudományszervező munkánkért, digitalizálási tevékenységünkért 2014-ben megkaptuk „Az Év Levéltára” címet.
Dehir.hu: Mire lehet igazán büszke a levéltáros, milyen különleges kincsekre?
Szendiné Orvos Erzsébet: Legféltettebb irataink az oklevelek, amelyek a legkülönfélébb adományokat, kiváltságokat foglalják magukban. Rendkívül értékesek a török oklevelek is, melyeket 1555 és 1691 között a török hatalmasságok adtak a helyi polgároknak. A címeres nemeslevelek kézzel festett színes címerképei pótolhatatlan információkat adnak a viseletről, a fegyverekről, a botanikáról. Debrecen város történetének kutatásához a nagyszámú oklevelek mellett csaknem hiánytalanul rendelkezésre állnak a városi jegyzőkönyvek 1547-től 1848-ig. Sokrétűen érzékeltetik a város arculatát, betekinthetünk általuk a városlakók gondolkodásába. A debreceni céhek történetileg egyedülálló, gyönyörű dokumentumai mellett fontosak az egykori titkos levéltár iratsorozatai, vagy a kéziratos térképek, melyek 1750-től maradtak fenn. A törvényszéki iratok közül megemlíthetjük Veres Rebeka boszorkányperét. A tanácsi iratok gyűjteményében található meg Fazekas Mihály 1828. évi végrendelete, Széchenyi István 1845-ben kelt díszpolgári oklevele, vagy Kossuth Lajos 1849. január 1-i levele, amelyben értesíti a várost az országgyűlés és a kormány Debrecenbe költözéséről.
Dehir.hu: Milyen a modern kori Debrecen?
Szendiné Orvos Erzsébet: A dinamikusan induló 20. század felgyorsította Debrecen gazdasági-társadalmi életét, míg a világháborúk visszavetették a várost fejlődésében. Mégis innen indult el az ország talpra állítása, és Debrecen másodjára lett annak fővárosa. A város fejlődése a hatvanas évektől gyorsult fel, de a rendszerváltozás után született eredmények bizonyítják leginkább élni akarását. Debrecen hazánk második legnagyobb városa, jelentős közigazgatási, oktatási, művelődési, ipari, mezőgazdasági, kereskedelmi és közlekedési központ vonzó városképpel és természeti ritkaságokkal. Sokféle arca van, múlt, jelen és jövő egyszerre érződik épületein.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)